Élet-Stílus

A kövér gyerek jó befektetést jelent az élelmiszeriparnak

Jól keres abból az élelmiszerbiznisz, hogy az elmúlt 30 évben drasztikusan megnőtt a túlsúlyos gyerekek száma az, még olyan országokban is, ahol az alultápláltság is áldozatait szedi.

Mintegy 42 millió öt éven aluli gyermek volt túlsúlyos vagy elhízott 2013-ban – derült ki a The Lancet című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmánysorozat egyik cikkéből.

Baraziliában 7-ről 25 százalékra emelkedett a számuk

Munkájuk során a szakértők 1972 és 2012 között bemutatott több tucat tanulmány eredményeit összegezték. Megállapították, hogy az alacsony vagy közepesen fejlett országokban, például Indiában, Mexikóban vagy a Dél-afrikai Köztársaságban az öt éven aluliak egy része most is alulfejlett és alultáplált, ugyanakkor gyorsan növekszik az elhízott gyerekek száma is. Brazíliában például a túlsúlyos és elhízott gyerekek aránya az 1970-es évekbeli hét százalékról több mint 25 százalékra emelkedett 2010-re.

Az amerikai gyerekek átlagosan öt kilogrammal nehezebbek ma, mint kortársaik voltak 30 évvel ezelőtt. Az 1970-es évekhez képest a mai amerikai gyerekek átlagban 200 kilokalóriával többet vesznek magukhoz naponta, egyharmaduk túlsúlyos vagy elhízott – ismertette eredményeit az Aucklandi Egyetem tudósa, Boyd Swinburn által vezetett kutatócsoport.

Változtatni kell

Ebből az élelmiszeripar profitál. “A kövér gyerekek befektetést jelentenek a jövőbeli bevételek szempontjából” – vélte Tim Lobstein társszerző, a londoni World Obesity Federation munkatársa.

Az eredmények alapján a kutatók szerint új táplálkozási irányelvekre van szükség, amelyek szabályozzák az élelmiszerek rendelkezésre állását, árát és a tápérték megadásának szabványát is. Érvelésük szerint meg kell változtatni a vállalatok marketing-stratégiáját is. Egészséges kínálatot kell biztosítani a gyerekeknek, az egészséges ételek fogyasztását nem veszélyeztetheti a konkuráló egészségtelen termékek reklámozása. A kormányoknak is be kell kapcsolódniuk az elhízás elleni harcba, hogy megálljt parancsoljanak az elhízás-járványnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik