Nem jó jel, csóváltam volna meg a fejem, ha egy tüsszentés mögött is karmát, közös tudatot, csak a beavatottak számára ismert tudást, rejtett összefüggéseket keresnék és elvakultan hinnék abban, nincsenek véletlenek. Nem jó jel, csóváltam volna meg a fejem, mikor észrevettem, hogy a kislányom kitépte Paulo Coelho Házasságtörés című könyvének utolsó lapját. Egészen biztos, hogy van valami oka! De vajon miért nem kell, hogy megtudjam, mi lesz ennek a könyvnek a vége? Mi lehet az oka? Mi lehet az üzenete?
De nem csóváltam a fejem, és nem csak azért, mert egyáltalán nem akartam tudni a könyv végét. Már a 37. oldalon sem. Maradjunk annyiban, rég olvastam ekkora ökörséget, még akkor is, ha a Mester egyenesen a cunnilingusról értekezik benne. Jó, megemlíti. Egy pina….pillanatra. Még akkor sem akartam tudni a könyv végét, ha Paulo Coelho Az alkimista című könyve az egyik kedvenc könyvem, de ilyenből nagyon sok van, ezért inkább úgy mondom, az egyik olyan élmény, ami rendkívül nagy hatást gyakorolt az életemre. És ez akkor is így marad, ha Coelho amúgy tök ciki és úristen, az meg tök menő, hogy röhögünk az idézeteken meg a Coelho-generátoron. Még akkor is így marad, ha most a Racionálisan Gondolkodó Több Diplomás De Legalábbis Szellemi Szabadfoglalkozásúak szerint mostantól közös halmazt képezek azokkal, akik hisznek a chemtrail-ben is.
Fotó: Europress
Coelhóból már A győztes egyedül van című könyve megjelenésekor elegem lett, de a sört nem hagyunk ott, könyvet nem hagyunk félben elv miatt elkínlódtam magam a végéig. Az volt az utolsó, amit megvettem tőle. Mint szerző, nem hiányzott, a körülötte tomboló és szűnni nem akaró cinizmus-cunami előbb meghökkenést, aztán értetlenséget váltott ki belőlem. Ami eleinte cinikus, gúnyos poénkodás volt, egy idő után fárasztott, végül azokat röhögtem ki, akik megosztották a neten keringő giccses kép-Coelho(nak tulajdonított) idézetet valami vitriolosnak szánt mondattal.
Szóval, befejeztem a Coelho könyvek olvasását, ám sok dologgal nem hagytam fel. Továbbra is gyűjtöm a kamillavirágzatot, a csipkebogyót. Ahogy gyerekkoromban a mamámmal, most is szedem a lándzsás útifüvet, teának, köhögésre. Tudom, mikor és mire kell cickafark teát inni és tudom, mi a tinktúra. Azt is, hogy a körömvirág kenőcs, és nem krém. Megvan a Maria Treben, hogyne. Ennek ellenére nem utasítom el az antibiotikumot, és nem papot hívok a kislányunkhoz, hogy szabadítson meg minket a gonosztól, hanem orvost. Nem vetek keresztet azt suttogva, Apage Satanas, ha azt látom, valamelyik ismerősöm megosztott egy Antal Vali cikket, de a hülyeségtől igyekszem minél távolabb kerülni és attól, hogy valaki elvégezte az orvosi egyetemet, még nem hiszem mindenhatónak sem a személyét, sem a mondókáját.
Megtapasztaltam a jóga áldásos hatását, azt, hogy vannak különféle technikák: légzések, táncok, amiktől megváltozott tudatállapotokba kerülök anélkül, hogy alkoholt, marihuánát, LSD-t, vagy kokaint fogyasztottam volna. Ha azt mondom, hiszek Istenben, nem a felhőkön ülő vén szakállas gecire gondolok, aki azzal szórakozik nap mint nap, hogy velem minél jobban kicsesszen, hanem egy Felsőbb Hatalomra. Ki-ki hívhatja tőlem Jézusnak meg Krisnának, akár Világmindenségnek is. Abban nem hiszek, hogy bárgyún mosolyogni kell egész nap, és mondogatni, törlés-törlés, mert ez jelenti azt, hogy egyre jobban és jobban vagyok. Abban sem, pusztán amiatt, mert én Isten szeretett gyermeke vagyok, csak jót, szépet és értékeset és évente legalább egy vastag farkú, tökéletes testű és kőgazdag Adoniszt vonzok be az életembe.
Hiszek abban, a csillagok hajlamosítanak, de nem a népszerű macaportál horoszkópjára indítom a hetemet, amit amúgy a gyakornokkal íratnak meg hétvégén. Tőlem mindenki paleózhat, etkinszezhet, vegánkodhat, amit nem értek, ha valaki döntést hozott egy étrend mellett, miért akar mindenáron zöldségekből és darált magvakból kóbászt és trüffelkrémmel töltött csokoládé bonbont csinálni, de ezen morfondírozni majd ráérünk később. Asztrállények, angyalok és szellemek után sosem kutattam, mert úgy gondolom, mindenki jaszkarizzon csak a saját világában, nekem például semmi dolgom a Tejúton, és az Androméda-ködben se kóválygok, nyilván okkal. A másvilágra pláne ráérek. Nehezen veszi be a bögyöm, hogy létezik Grabovoj szám az emberi- és pénzügyi erőforrásokra, de még a nyugdíjra is. Ha ez igaz, akkor valaki nagyon gyorsan vésse bele csákánnyal az OEP székház falába, még ma.
Kell nekem hülyeségeket olvasni, mikor annyi értelmes dolog is van a világon, ugye. És ott van az a sok tudós emberek, nézzek már oda, he! Jó, hát ezen ne vesszünk össze, legyek én a fizika, a kémia, a biológia és az orvostudomány felszentelt papnője, csak azt nem értem, arról miért nem találok egy értelmes leírást, hogy a gyógyszerek, amiket beszedek, kiürülnek-e a szervezetemből és ha igen, mennyi idő múlva? Hogy végeztek-e kutatást arra vonatkozóan, hogy annak a sok nyugdíjasnak, aki egymást túllicitálva büszkélkedik a buszmegállóban, ki hányféle gyógyszert szed, és a fogamzásgátlót szedő nők vizeletével mennyi kémiai anyag, hormon és miegymás kerül abba a vízbe, amit utána megiszunk? Megnyugtathatna végre valaki, hogy a tej most éppen élet, erő, egészség-e, mert ha azon lehet harsányan röhögni, hogy minden héten más gyógyítja a rákot, akkor azon is, az én negyven évem alatt hányszor volt a tej káros, aztán a szervezetem oszlopa és egészségem legfőbb őre. Elárulom, sokszor. A tojás is volt már mumus meg Szent Étek is. Nem tudom, mert senki nem mondja el világosan, hogy enyhe meghűlésre kell-e nyakra-főre zabálni az agyonreklámozott meleg italport, vagy hagyjam az ibuprofént a francba és túrjam elő a kamrából a hársfateát?
Ami megdöbbent, az az indokolatlan mérvű cinizmus és düh, amivel a két tábor egymásnak ront. Hogy micsoda gyűlölködés szabadul fel egy-egy téma miatt, amiről az egyik oldal ugyanolyan keveset tud és ugyanolyan félinformációk birtokában van, mint a másik. A tudomány és racionalizmus képviselői (legalábbis akik ezt hiszik magukról) úgy tűnik, kicsit hangosabban ordítanak és mélyebben hörögnek most, persze a másik oldalnak ott a magyarázata: a Dimenzióváltás óta az árnyékos oldal ereje megnövekedett, de ez mindig is így volt, az átmenet sosem könnyű időszak.
Popper Péter azt írja (mondta?), nagy baj lenne, ha munkaidő közben odaszólna a kollégájának és azt mondaná, Te, Béla, meló után nem jössz el velem a Pilisbe, estefelé érkezik egy próféta, én szívesen meghallgatnám, mit mond. Popper szerint kényszerzubbonyt húznának rá, ha nem is azonnal.
Pedig ezt csináljuk, csak a próféták most ingben, nyakkendőben vagy farmerben és laza pulcsiban érkeznek. Színháztermekbe, kultúrházakba. A spirituálisoknak ugyanúgy megvannak a gurujai, tanítói, mesterei, mint azoknak, akik az önismerettel foglalkoznak. Tán ezek vannak a legtöbben, akik mindenáron meg akarják ismerni önmagukat, hogy aztán jobban menjenek a dolgaik a világban, de ezt lehetőleg úgy, hogy semmiféle erőfeszítést, áldozatot ne kelljen hozni, ne kelljen változtatni. A legjobb az lenne, ha egy-két könyv elolvasása után, amikben vannak listák, pontokba szedve, hogyan kell csinálni azt hogy megváltoztasd az életed, és egy-két előadás után (nyilván a párkapcsolatról, miről másról) lehetőleg magától történjen meg az egész. Szerda reggelre virradóra. Atyák, testvérek, pszichológusnők tökéletes sminkben, de újabban kortárs művészek is prófétában tolják, megy a biznisz. Végül, de nem utolsósorban ott van a szkeptikus Nekem Van Agyam és Használom Is Ember illetve a szerényebb Értelmiségi Ember Vagyok csoportok közös halmaza, akik ragyogó fogsorú coach-ok méregdrága kurzusaikon hallgatják a tutit és fizikusokból meg tévésztárocskákból faragnak maguknak prófétát és bólogatnak arra, a pszichológia meg a fizika kérem, hát igen. Ezt azért csak mi érthetjük.
Én meg azt gondolom, hogy azért kell Grabovoj szám, azért kell a tömérdek könyv arról, hogyan jussunk el az önbecsülésig és azért kell a coach, aki arra tanít, hogyan teremtsük meg magunkat, mint brandet mert magányosak vagyunk, emiatt félünk, ezt viszont gyávák vagyunk bevallani ezért hazudunk. Elsősorban azt, hogy nem vagyunk magányosak és nem félünk. Pedig csak annyi lenne az egész, hogy megkérdezzük a másikat, heló, neked miért Stephen Hawking az Isten? A másik meg röhögve visszakérdezne, hogy heló, és neked basszus miért Jézus apja az isten, he? Kérsz egy sört? Egy normális világban.
Egy nem normális világban meg hazudunk és félünk és egymást bántjuk. Közben Isten és Einstein egymásra nézek és azt mondják: nabaszdmeg, hát érdemes volt?
