Élet-Stílus
gyerekek(960x640).jpg (gyerekek, )

Eljátszották hatéves fiúk elrablását, mert túl kedves az idegenekkel

Ráijesztéses módszerrel próbálták belénevelni, hogy legyen óvatosabb, most a rendőrség előtt magyarázkodhatnak.

Korábban a témában:

Hihetetlenül buta módszerrel próbálta egy amerikai család belenevelni egy hatéves kisfiúba, hogy ne legyen túlságosan barátságos az idegenekkel, egy olyan megoldást választva, amely szakértők szerint komoly, egész életére kiható lelki sérüléseket okozhatott a gyerekben. A St Louis közelében élő családtagok ugyanis egy ismerős segítségével megrendezték elrablását, hogy ráijesszenek – jelentette a helyi sajtó.

A hatéves gyereket nagynénje egyik munkatársa „rabolt el”, amikor a fiú az otthona közelében leszállt az iskolabuszról. Rávette, hogy beszálljon az autójába, majd fegyverrel fenyegette meg, közölve vele, hogy „soha többet nem fogja látni az anyukáját”. Amikor pedig sírni kezdett megkötözte a lábát és a kezét, fejére egy kabátot húzott, hogy ne lássa, merre mennek.

A fiút végül a gyerek családjához vitte, ahol bekötött szemű fiút a pincébe zárták, majd nadrágját lehúzva közölték vele, hogy „szex-rabszolgának” fogják eladni. Majd nagyjából négy órával később el lett oldozva, és felengedték az emeletre, ahol családtagjai kioktatták arról, milyen veszélyes barátságosnak lenni a számára ismeretlen emberekkel.

 A kisfiút “nevelő célzattal elrabló” emberek
Fotó:KMOV 

Az esetről a hatóságok azután szereztek tudomást, hogy a gyerek az iskolában tanároknak elmondta, mi történt vele. A rendőrség letartóztatta a ráijesztős nevelési módszerrel próbálkozó anyukát, nagymamát és nagynénit, valamint a nagynéni ismerősét, aki segített nekik. A hatóságok közlése szerint egyikük sem látott semmi rosszat abban, amit csináltak.

A helyi sajtónak nyilatkozó gyermekvédelmi szakértők és a helyi rendőrség egyik tisztje – akit ötéves korában elraboltak – azonban egészen más véleményen voltak. Elmondásuk szerint a megrendezett emberrablás örök életére szóló súlyos lelki traumát okozhatott a kisgyereknek, amit nehezen tud majd csak kiheverni.

A hamis emberrablást végrehajtó négy ember ellen emberrablás, valamint gyermekbántalmatás vádjával indítottak eljárást.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.