Élet-Stílus

200 éves templomba költözött a család

templom(960x640).jpg (templom, )
templom(960x640).jpg (templom, )

Az építész házaspárnak régi álma vált valóra, amikor néhány évvel ezelőtt hozzájutottak a romos épülethez.

Ám ahelyett, hogy jó szokás szerint trendi étteremmé, vagy épp hangulatos kocsmává változtatták volna az 1792-ben épült northumberlandi templomot, Sally Onions és férje, Ian Bottomley úgy döntött, a szebb napokat látott épületből inkább családi fészket építenek.


Képek forrása: Inhabitat

Ehhez azonban a templom romos állapota miatt, gyakorlatilag az alapjaitól kellett elkezdeni a felújítást. “Nem volt olcsó” – árulta el a feleség, aki hozzátette, az újjáépítési munkákat az is megnehezítette, hogy ragaszkodtak hozzá, hogy az épület a felújítás után is megőrizze eredeti, 18. századi hangulatát. Még a temetőt is megtartották az épület mögött.

 

Ennek megfelelően az újjáélesztett kyloe-i templom nem csak formájában, de a legapróbb részletekig idézi fénykorát, igaz, a templom belsejében oltár és padsorok helyett csinos lakótér fogadja az érdeklődőt. A házaspár arra is figyelt, hogy az első látásra évszázadosnak tűnő épületbe bekerüljenek a modern élet kellékei – a folyó víz, az áram és az internet – is.

 

Önöknek hogy tetszik? Költöznének?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik