A nagypapa szűkös kis konyhájában ül az asztalnál két kislány és két kamasz fiú, a megtört szülők kéztördelve állnak mellettük.
„Apunál tudtuk meghúzni magunkat. Heten vagyunk a másfél szobában. Én most jöttem haza a kórházból. Nem is voltam még a házban. Csak a kocsiból láttam a romokat” – mondja az apa, aki érszűkülete miatt volt infúziós kezelésen az elmúlt napokban Dunaújvárosban.
„27 évig laktunk ott. Amikor megtudtam a kórházban, mi történt, el sem akartam hinni. Elsírtam magam” – mondja könnybe lábadt szemmel a férfi.
Az év utolsó napján a kórházban volt látogatóban Marika a 4 gyerekkel, majd beugrottak az idősebb fiú barátnőjéhez és fél 11 körül értek haza Perkátára. A félelmetes szilveszter estét a hatéves Marika így idézi:
„Amikor megjöttünk és Laci kinyitotta az ajtót, nagyon nagy füst volt, nem lehetett bemenni. Nem mertem megszólalni meg fáztam is. Aztán sírtam, hogy mi lesz a macimmal.”
A 11 éves Andi már arról mesél, hogy kisebbik bátyja rögtön kikapcsolta a gázt és villanyt, nehogy nagyobb baj legyen, nagyobbik bátyja pedig hívta a tűzoltókat. Mire kiértek, már a tető is lángolt.
Az anyuka nehezen önti szavakba érzéseit, mire összeszedi gondolatait, elsírja magát.
„Bizakodunk, hogy mielőbb lesz lakásunk” – mondja, miközben könnyei azt jelzik, fél, hogy ez csak remény.
A síró anyához odarohan Marika és átöleli. Az energikus kislány mintha el akarná terelni a figyelmet, a frissen kapott adományokhoz szalad és egy nyuszi alakú szivaccsal büszkélkedik.
Nem fizet a biztosító
Az apa fél szembesülni a valósággal, de úgy dönt, eljön velünk megnézni, mi maradt a házból. A leégett otthon csak pár száz méterre van, de az neki már hosszú, kocsival viszik át, míg a család többi tagjával átsétálunk.
„Figyelni kell apura, el ne ájuljon ott”– mondja aggódva Tomi, aki 14 éves kora ellenére úgy szervezkedik, gondoskodik mindenről, mint egy felnőtt férfi. Bátyja persze a fő koordinátor, de ketten igyekeznek minden terhet levenni a szülők válláról. Laci már körbe is nézett a faluban, van-e eladó ház. Azt remélték, a biztosításból tudnak majd venni legalább egy picikét, de kiderült, nem kapnak kártérítést. A biztosító arra hivatkozik, hogy a család fél éve nem fizetett. Südiék azt mondják, állandó átutalásuk volt, így biztosak voltak benne hogy minden rendezett, ahogy a lakáshitelt, a biztosítást is minden hónapban levonták tőlük. Most tudták meg, hogy a biztosításukat időközben megszüntették.
A lányok személyes tárgyaik miatt is keseregnek, de Marika is tudja már, a legnagyobb veszteség, az otthonuk:
„Én a macimat sajnálom meg azt a dobozt,amiben a játékok voltak, de a ház hiányzik a legjobban.”
Andrea az elveszett táskáját és iskolaszereit siratta leginkább, ám nagyrészt azok helyett is kapott már újat.
Újév első napján Laci és az egyik szomszéd a Facebookon kért segítséget, és jöttek is hamar a felajánlások.
„A Vöröskereszttől is kaptunk csomagot és sok magánember is elhalmozott minket ruhákkal, tisztálkodószerekkel. Még bútorokat is ajánlottak, de azokat egyelőre nincs hova tennünk. Még konyhai eszközök hiányoznak és egyelőre csak téli ruháink vannak. Nagyon megható, hogy sokan próbáltak segíteni rajtunk.”
Egy cica és egy kutya is a tűzbe veszett
A romokban álló ház udvarára lépve, napokkal a tűz után is erős füstszagot érezni. Az életveszélyes épületbe csak a nagyfiú és a fotós lép be. Óvatosan mozognak, mert a vályogház átégett, szétázott falaiból minden nap új részek dőlnek ki. Bent ráadásul a hiányzó tető és ablak ellenére is fullasztó a füst. A sötétben, a romok között egy kiscica tűnik fel. Ő nem akarja elhagyni egykori otthonát, ahol – ahogy Tomitól megtudjuk – két barátja is a tűzbe veszett.
„A nagyobbik macskánk bent megfulladt, ott a konyhában a teteme, a kiskutyát még láttuk élve, aztán bement a lángok közé, nyüszített és meghalt.”
Laci azt mondja, az életét köszönheti a kutyának:
„Én még megpróbáltam bemenni a hálóba, hogy kihozzam az értékeket, de a füsttől összeestem. Arra eszméltem, hogy a kutya nyalja az arcom. Felkeltem, de láttam, hogy semmit nem tudok már kivinni, izzott a szekrény, a falak, nem lehetett már semmihez sem érni, ezért elindultam kifelé. Berobbant az ablak, hirtelen beomlott a mennyezet, a kutya felnyüszített és nem mozdult többet. Ha ő nincs, én is bennégek.”
A romos ház körül letörten járkáló anya és a lányok csak akkor mosolyodnak el, amikor a barátságos kiscica hangos dorombolással bújik egyikük öléből a másikéba. A gyerekeket hosszan lefoglalja a kis állat, de az asszonyon látszik, aggodalma nem szűnik.
„Minden nap sírok, 27 évünk égett itt el, és nem tudom, hogyan tovább.”
Beteg férje 8 éve nem dolgozik, ő főállású anya, nagyobbik fia arra készül, most még több hárul majd rá.
„Én burkoló vagyok, segítettem eddig is a családnak, amit tudtam, igyekszem még többet, de azt én sem tudom, miből veszünk új házat, miközben a régi felújítására felvett hitelünket is fizetni kell még 16 évig.”
