Élet-Stílus

Sztálinnak öltözve jelent meg egy diák a karácsonyi darab bemutatóján

szent-jozsef-sztalin(960x640).jpg (szent józsef, sztálin, )
szent-jozsef-sztalin(960x640).jpg (szent józsef, sztálin, )

József szerepét kapta az orosz fiú, és ő azt gondolta, hogy ezzel a névvel csak a nagy Sztálinról lehet szó.

József ez is, meg az is, miért nem volt egyértelmű a rendező? Sztálinnak öltözve jelent meg a karácsonyi darab bemutatóján az a szentpétervári kisdiák, akinek Mária férjét, Názáreti Józsefet kellett alakítania – írja a Mirror.

A tizenkét éves Ilya Gavrichenkonak kétsége sem volt afelől, hogy tanára az egykori szovjet diktátorra gondol, amikor közölte vele, hogy ő lesz József a karácsonyi darabban. A szüleinek elmondta, hogy Sztálin jelmezre lesz szüksége, így ők katonai csizmát szereztek neki, a nadrágjára vörös sávokat varrattak, és tábornoki zubbonnyá alakítottak egy régi kabátot.

 Nem mindegy melyik József (képek: Wikipédia)

„Még egy tökéletes álbajuszt is szereztünk neki, mert szerettük volna, ha nagy sikert arat” – mondta el Fedor, a fiú édesapja.

A szülők csak akkor kezdték el sejteni, hogy valami nem stimmel, amikor látták az emberek szörnyülködő arcát a bemutató helyszínén. Akkor jöttek rá, hogy valójában egy betlehemes játékról van szó, ahol az ő fiuknak egy egészen másik Józsefet kellene alakítania. Ruhacserére azonban már nem volt sem idő, sem lehetőség.

„Valahányszor kiment a színpadra az anyukák hisztérikusan felvonyítottak, és szipogtak. Szegény fiú teljesen összezuhant, és hatalmas bűntudata lett, amiért összekeverte a szerepeket” – nyilatkozta az apja.

A történet kétségtelenül vicces, az igazságtartalma azonban finoman szólva is megkérdőjelezhető. A brit lap ugyanis, amelyikben a sztorira rábukkantunk semmilyen forrást nem jelöl meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik