Élet-Stílus

150 millió forintnyi ajándék cipősdobozokban

Elindult a cipősdoboz-akció Szegeden is (cipődoboz, karácsony, jótékonyság)
Elindult a cipősdoboz-akció Szegeden is (cipődoboz, karácsony, jótékonyság)

Az adománygyűjtésnek még nincs vége: 300 forinttal segíthetünk egy hívással még az év végéig.

Összesen 51 ezer 300 cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött, majd osztott szét a rászoruló gyerekek között a Baptista Szeretetszolgálat az advent ideje alatt – tudatta a szervezet szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az ajándékok összértéke mintegy 150 millió forint, ezt egyebek mellett iskolások, munkahelyi közösségek, bankok, minisztériumok, önkormányzatok, a rendőrség és politikusok adták össze.

Az egyéni adományozók mellett számos vállalat és ismert emberek is bekapcsolódtak a gyűjtésbe; a Deák téri “Cipősdoboz Várnál” pedig több mint tízezren adták át ajándékukat a Doboztündérnek.

A Baptista Szeretetszolgálat azt is jelezte: a 1355-ös Cipősdoboz Adományvonal hívásával december végéig hívásonként 300 forinttal támogatható ajándékgyűjtő akciójuk.

A szervezet december 1. és 19. között országszerte mintegy kétszáz gyűjtőponton várta a cipősdoboz ajándékokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik