Élet-Stílus

Halált okozhat a közlekedés zaja

repulogep(960x640)(1).jpg (REPÜLŐGÉP, SÁRMELLÉK)
repulogep(960x640)(1).jpg (REPÜLŐGÉP, SÁRMELLÉK)

125 millió európai ember van 55 decibelnél magasabb zajterhelésnek kitéve, és ez már a testre és a lelki egészségre is hatással.

Minden negyedik európai egészségét veszélyezteti a közlekedés zaja, a túl nagy lárma korai halált is előidézhet – figyelmeztetett az Európai Környezetvédelmi Ügynökség pénteken Koppenhágában közzétett Zajhelyzet Európában 2014-ben című jelentésében.

A kutatás becslései szerint mintegy 125 millió európai van 55 decibelnél magasabb zajterhelésnek kitéve. Ilyen erős hangszennyezés már a testre és a lelki egészségre is hatással lehet – állapították meg a kutatók.

A környezeti zajártalom évente körülbelül 10 ezer esetben idéz elő idő előtti halált. A hangszennyezéssel összefüggő magas vérnyomást 900 ezer embernél állapították meg.

A legnagyobb zajforrás a közúti közlekedés a tanulmány szerint, ám komoly hangterhelés származik a vasúti és a légi forgalomból, valamint az ipari üzemekből is. Az ügynökség azt sürgette, hogy az új beruházások tervezésénél és építésénél komolyabban vegyék figyelembe a lehetséges zajártalmakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik