Élet-Stílus

Tehénürülékből készült fogkrém, szappan és arckrém

Tehenvizelet-ivas(960x640).jpg (vizelet, orvosság, )
Tehenvizelet-ivas(960x640).jpg (vizelet, orvosság, )

Csodaszerként reklámozzák a tehenek szilárd és folyékony végtermékéből készült kozmetikai cikkeket.

A termékeket egy jobboldali nacionalista hindu szervezet, a Vishwa Hindu Parishad kezdte el forgalmazni, abból a meggyőződésből, hogy a tehenek vizelete és ürüléke gyógyhatású, és több betegséget is meg lehet azzal gyógyítani – jelentette az indiai sajtó. A kozmetikai cikkek között tehénvizeletből készült szappan, bőrápoló krém és fürdőhab is megtalálható, sőt, tehénürülék-hamuból készült hashajtó is.

A VHP vezetője, Venkatesh Abdeoaz Asian Age című lapnak elmondta: az ájurvédában, az ősi indiai természetes orvostudományi rendszerben a tehénürüléket hatásos pattanáselleni szerként írják le, A férfi ugyanakkor elismerte, manapság az emberek nem vállalják valami lelkesen, hogy tehénszarral kenegessék az arcukat, ezért is alkották meg az ürüléket tartalmazó kozmetikai termékcsaládot. Reményeik szerint krém formájában már többen fogják használni. A szervezet abban is bízik, hogy ezzel segítik az indiai farmereket abban, hogy ne adják el teheneiket.

 
Lenne gusztusa hozzá? 

A VHP vezetőjének elmondása szerint nem csak kozmetikai cikkeket készítenek a tehenek végtermékéből, hanem gyógyszereket, amik hatásosak a rák és szívbetegségek ellen is.

És most nézzenek meg egy férfit, aki „azon melegében” fogyasztja a tehénvizeletet, mert szerinte az jót tesz cukorbetegségének. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik