Élet-Stílus

Kivették a belső szerveit, hogy megmentsék az életét

műtét (műtét, )
műtét (műtét, )

Azután, hogy a rák egy ritka fajtája megtámadta, a 65 éves nő életét csak az mentette meg, hogy orvosai az összes – nem létfontosságú – belső szervét kioperálták.

A beavatkozás, melyet a sebészek egymás közt csak a “műtétek anyjaként” emlegetnek, 13 óráig tartott. “Miután magamhoz tértem a szobámban, először az orvosomat pillanatottam meg. Ott állt az ágyam mellett, kezében a kartonommal. Miután meggyőződött róla, hogy magamnál vagyok, sorolni kezdte a szerveket, melyeket el kellett távolítaniuk” – kezdi a 65 éves Pam Pope, akiben a rák egy olyan válfaja alakult ki, ami millióból mindössze egy embert érint.


Kép forrása: Daily Mail

A brit asszony a Daily Mail című brit lapnak beszélt betegségéről, interjújában pedig elmondta, a kilencedik szerv után vesztette el a fonalat. “Sokkot kaptam. Azt se értettem, hogy lehetek még egyáltalán életben, ha a belső szerveim nagy részét el kellett távolítani” – mondja, majd hozzátette, esetében a daganat a vakbelet támadta meg, ahonnan a rákos sejtek rövid idő alatt szinte az összes belső szervébe eljutottak. “Nem mondhatnám, hogy az orvosom a diagnózis után biztatott volna: azt mondta ez a rák egy ritka válfaja, amiben a betegek 90 százaléka néhány hónapon belül meghal.”

Pamnek szerencséje volt, az orvosai ugyanis vállalkoztak a rendhagyó műtétre, és arra, hogy eltávolítják az asszony testéből az összes olyan szervet, melyekbe a vakbélből eljuthattak a rákos sejtek. “Kivették a vastag és vékonybelem jó részét, az epehólyagot, a méhet és a méhnyakot és mindkét petefészket, a gyomornyálkahártya jelentős részét, valamint a köldökömet is.” Kiderült, éveken keresztül tévesen kezelték őt irritábilis bél szindrómával, és ha néhány hónappal később fedezték volna fel a daganatát, valószínűleg már nem lehet rajta segíteni.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik