Élet-Stílus

Hajléktalanokat költöztettek a luxusszállodába

Az önkormányzat foglalt szobákat rászorulóknak a New York-i Radisson Hotelben.

Száz szobát foglalt le az önkormányzat a John F. Kennedy reptér melletti Radisson Hotelben New York Jamaica nevű negyedében. Arról azonban nem szóltak, hogy a szobákban hajléktalan családoknak nyújtanak majd átmeneti szállást. A szálloda vezetése a vendégek érkezéséig azt hitte, hogy egy népes delegációt látnak majd vendégül. Meglepődtek, de megoldották a helyzetet, az igazgató szerint azonban többé nem fogadják el a hivatal foglalásait – írja a DNAinfo.

Pierre Merhej, a Radisson Jamaica igazgatója azt mondja, egy városi képviselő telefonált, hogy szobákat foglaljon egy „kormányzati csoport” számára. A hotel örült a megrendelésnek, a november ugyanis általában nem túl sűrű hónap. Az utolsó pillanatban azonban kiderült, hogy nem kormányzati csoportról van szó, hanem a város 58 ezer fős hajléktalan populációjának néhány tagjáról, akiknek átmeneti szállást keresett az önkormányzat Hajléktalanellátó Osztálya.

„Nem tudtuk, hogy hajléktalanokról van szó, de amikor felhívtuk az önkormányzatot azt mondták nagy szükségük lenne a szobákra, és nagyon hálásak lennének, ha ki tudnánk őket segíteni egy hétig, vagy legfeljebb tíz napig.”

A Hotel végül kiadta a százszobás blokkot a rászorulóknak, de az igazgató szerint a szobák nem teltek meg, nem is tudja pontosan, hogy végül hány hajléktalan vendégük volt. Az ételt minden nap a önkormányzat szállíttatta a helyszínre, miközben a szállodában simán folyt a szokásos üzletmenet, vagyis az utazók és a turisták ellátása. „Valójában semmilyen hatással nem volt a szokásos vendégeinkre” – mondta az igazgató.

Ám hozzátette azt is, hogy többé nem fogadnak önkormányzati foglalásokat. Még akkor sem, ha a hivatal több pénzt ígérne. „Végtére is ez egy szálloda és nem menedékház, és szeretnénk, ha ez így is maradna” – nyilatkozta szűkszavúan az igazgató.

A Hajléktalanellátó Osztály szóvivője elmondta, hogy a hajléktalanok elhelyezése hotelekben nem bevett szokás, de ebben az esetben nem volt jobb megoldás, mert a menedékházakban sehol sem volt férőhely, azt pedig nem akarták, hogy a családok az utcán maradjanak a nagy hidegben. A szállodai szobákat pedig csak addig vették igénybe, míg meg nem oldódott a rászorulók tartós elhelyezése. A szóvivő elmondta azt is, hogy régebben volt egy 337 ágyas hajléktalanszállás a hotellel szemben, de azt néhány éve bezárták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik