A 36 éves brit asszony, Charlotte Fitzmaurice 12 évnyi aggodalom, fájdalom és szenvedés után, egy sikertelen műtétet követően döntött úgy, hogy elengedi a lányát, Nancyt. „Még most is gyötör a bűntudat, pedig pontosan tudom, hogy azt tettem, ami a kislányomnak a legjobb” – vallotta be a Daily Mirror című brit lapnak.
Az asszony most, két hónappal lánya halála után azért vállalta, hogy beszél élete egyik legnehezebb időszakáról, mert azt szeretné, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévő szülőknek ne kelljen azt az utat végigjárniuk, amit neki. „Nem tartom helyesnek, hogy a szülőknek kelljen könyörögni a bírónak azért, hogy meghalhasson a gyermekük. Tőlük ilyesmit várni színtiszta embertelenség” – magyarázta az asszony, akinek kétszer is oda kellett állnia a bíró elé kérésével.
Ha észrevették volna…
„Amikor megtudtam, hogy gyermeket várok, én voltam a világ legboldogabb embere. Alig vártam, hogy leteljen a kilenc hónap és végre a karomban tarthassam őt” – emlékszik vissza a kezdetekre Charlott, hogy aztán felidézze azt a napot, amikor az orvosok két nappal a szülés előtt tudatták vele, egy kezeletlen baktériumfertőzés miatt, várva-várt kislánya súlyos fejlődési rendellenességgel születik majd.
Képek forrása: mirror.co.uk
„Azt mondták, ha időben észreveszik, hogy Streptococcus fertőzésem van, antibiotikummal kezelhették volna, és a kislányomnak se lett volna semmi baja. Üvölteni tudtam volna, miközben azon gondolkoztam, mihez fogunk kezdeni.” Nancy két nappal később vakon, agyhártyagyulladással és vérmérgezéssel született.
„Örökre hat hónapos maradt…”
Nancy egy hónapos volt, amikor az orvosok végre hazaengedték a kórházból. „Az orvosok persze semmi jóval nem biztattak. Azt mondták, örülhetek, ha Nancy megéri a negyedik születésnapját” – mondja Charlotte, majd hozzáteszi, Nancy mindössze hat hónapos volt, amikor kiderült, hogy epilepsziás. „Naponta voltak rohamai, mi pedig nem tehettünk mást, csak néztük őt. Szívszaggató volt látni, ahogy szenved.”
Charlotte otthagyta ápolónői állását, és szinte a nap minden percét Nancyvel töltötte, aki anyja elmondása szerint 12 évesen is egy hat hónapos baba szintjén volt. „Voltak szép pillanataink. Amikor meghallotta a madarak csicsergését, vagy azt, hogyan szürcsölöm a teát, a világ legszebb mosolyát küldte felém. Csakhogy az idő nagy részében az életünk rettenetes volt: folyton ki-be jártunk a kórházba, rettegtem, hogy Nancynek fájdalmai vannak és hogy nem tudok neki segíteni.”
2012-ben minden megváltozott
„Abban az évben májusban azért mentünk kórházba, hogy eltávolítsák Nancy veseköveit. Csakhogy az operáció nem úgy sikerült, ahogy vártuk.” Kiderült, Nancy a beavatkozás közben elkapott egy fertőzést, amit nem tudtak kikúrálni az orvosok. „Folyton sírt. Mivel jóformán az egész életét fájdalomcsillapítókon élte, egy idő után immunis lett a legerősebb koktélra is.
„Ekkor döntöttem el, hogy elengedem. Két évig kilincseltem, mire a bíróság végre engedélyezte, hogy az orvosok megvonják a lányomtól, aki születése óta csövön keresztül tápláltunk, a folyadékot. Augusztus 21-én halt meg. Napokig szenvedett. A sírását valószínűleg sosem fogom elfelejteni, de még a legnehezebb pillanatokban is igyekeztem szem előtt tartani, hogy csak így szabadulhat meg végérvényesen a félelemtől és a fájdalomtól.”
Noha a lelkiismeretfurdalása – azt mondja – örökre elkíséri, arra buzdítja a hozzá hasonló sorsú szülőket, ne adják fel a küzdelmet. „Teljesen rendben lévő dolog, ha a gyermekeiket békében akarják tudni, ettől nem szeretik őket kevésbé” – zárta vallomását.
