Élet-Stílus

Már a második vombatbébi születik Budapesten

2-3 hónapos és babszem méretű lehet a kölyök, akinek létére egyelőre csak anyja erszényének dudorodásából lehet következtetni.

Újabb utóda született Mollynak és Wallynak, a Fővárosi Állat- és Növénykert vombatpárjának. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy Európában a budapesti az egyetlen szaporodásképes vombatpár, amelynek ráadásul már tavaly nyáron is született utóda. Azt a fiatal állatot nyár elején választották el szüleitől, mert túl agresszívek voltak egymással. Gondozóik szerint ez már a párzási időszak kezdetét és az új utód születését jelezte a felnőtt állatoknál.

A becslések szerint jelenleg 2-3 hónapos és 60-80 grammos lehet a Molly erszényében lévő kölyök. Az erszény egyébként csak a vombatokra, a koalákra és az erszényes vakondokra jellemző módon hátrafelé nyílik. A vombatok 21 napig tartó vemhessége után megszülető nagyon kicsi, alig látható utód bemászik az erszénybe, ahol 6-8 hónapot tölt. Ezután elhagyja az anyja nyújtotta menedéket, bár védelmet keresve időnként még visszamászik. Teljesen csak 14-18 hónapos korában válik le szüleiről.

Molly erszényének dudorodásából és az állat viselkedéséből vált a gondozók számára nyilvánvalóvá, hogy ismét vombatkölyök növekszik az anya hasa alatt. A vombatok egyedfejlődéséről nincsenek teljesen pontos információk, de várhatóan 1-2 hónapon belül dugja ki fejét először az erszényből a kölyök. Megfigyelése nem könnyű feladat, de az izgalmas feladatba a látogatók is bekapcsolódhatnak. Az állatkert már most arra bíztatja a közönséget, hogy próbálják meg meglesni az anyaállat erszényét és majd az onnan kileső kölyköt is. Akinek legelőször sikerül képet készítenie az erszényből kikandikáló kölyökről és azt el is küldi a vombat@zoobudapest.com e-mail-címre, éves bérletet kap ajándékba.

Európában a magyarországin kívül csak három állatkertben élnek vombatok. Budapesten 2013 nyarán született meg Molly és Wally első gyermeke: ez volt húsz év után az első vombat, amely Európában látta meg a napvilágot. A két felnőtt, hatéves állat 2011-ben érkezett Tasmaniából, ahol első kölykük született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik