Élet-Stílus

Több száz milliót kaphat egy törvénytelen gyermek

A mallorcai férfi édesanyja bejárónőként dolgozott egy milliomosnál, aki a 60-as években kártérítést fizetett neki.

Több millió eurót örökölhet egy mallorcai férfi milliomos apjától, aki soha nem ismerte el őt törvényes gyermekeként. Az illetékes spanyol bíróság az 54 éves, pincérként dolgozó férfit egy andalúziai nagybirtokos törvényen kívüli gyermekeként és örököseként ismerte el. A 2001-ben elhunyt milliomos sohasem fogadta el őt fiaként, végrendeletében sem nevezte meg.

A férfi anyja a nagybirtokos családjánál dolgozott bejárónőként a Sevilla melletti Utrerában, amikor terhes lett. Az 1960-as években a nagybirtokosnak nemi erőszak miatt kártérítést is kellett fizetnie alkalmazottjának.

Az utrerai bíróság öt éven át tartó jogi vitát követően kedden hozta meg ítéletét, miszerint a pincért a milliomos törvénytelen gyermekeként ismeri el, így joga van a hagyaték egy részére. A döntés DNS-teszt nélkül született, az elhunyt milliomos családja ugyanis elhamvasztatta a testet, amikor a bíróság elrendelte az exhumálást.

A hirtelen gazdaggá vált pincér, aki egyébként ötgyermekes apa, az Ultima Hora című lapnak azt mondta: “csak a pénzt akarom, a család nevét nem veszem fel. Az apám soha nem adott nekem semmit, még egy szelet kenyeret sem”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik