Élet-Stílus

Sikeres terápiát találtak a leukémia ellen

A hagyományos kezeléssel nem gyógyítható betegek 90 százalékánál hozott eredményt egy új kísérleti gyógymód.

Egy szélesebb körű kutatás részeként találtak rá az új módszerre, melynek során a betegek kórokozók ellen harcoló immunsejtjeit eltávolítják a szervezetből és arra „programozzák”, hogy a rákos sejteket pusztítsák el, majd visszaültetik a szervezetbe.

Stephan Grupp, egy philadelphiai gyermekkórház orvosa a New England Journal of Medicine című orvosi szaklapnak elmondta, hogy a hagyományos kezelések az akut limfoblasztos leukémiában szenvedő gyermekek 80-85 százalékán segítenek, a többieknek viszont újabb terápiákra van szükségük. Közülük választották ki a kísérletben résztvevőket.

25 gyermeknél és öt felnőttnél próbálták ki a gyógymódot, náluk az addigi kezelések hatástalanok voltak. Az új kezelésre huszonheten reagáltak, tizenkilencnek rákmentes maradt a szervezete és a kezelés után hat hónappal huszonhárman maradtak életben.

Ugyanakkor kezelni kell a mellékhatásokat is – a terápia nyomán a betegek fáradtak lesznek, fájdalommal, hányingerrel küzdenek, leesik a vérnyomásuk és nehézlégzés is felléphet náluk, idézte Gruppot az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik