Élet-Stílus

Meghalt a legidősebb magyar férfi

110 éves korában, a győri Lepke utcai idősek otthonában álmában érte a halál Rezső bácsit – írja a Kisalföld.

Az ország legidősebb férfija 1904. január 29-én, másfél héttel az orosz–japán háború kitörése előtt, s szintén ennyivel Csehov Cseresznyéskertjének ősbemutatója után, pénteken látta meg a napvilágot.

Rezső bácsi januárban még maga vágta fel az születésnapi tortáját. Minden kedvességet külön megköszönt, kommentált, s a tőle megszokott módon mindenre figyelt. Nem maradt adós régi történetekkel sem – írja a Kisalföld.

Állami gondozott, vagy ahogyan ő mondja, “menhelyi gyerek” volt, talán ezért is becsülte minden másnál jobban az egészséget és a kiegyensúlyozott, boldog életet. „Mind a két feleségemmel harminckét évet éltem együtt. A fiam ötvenhatban disszidált és sajnos hamar meghalt – mesélte akkor.

Tavaly áprilisban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint hat 111 éves nyugdíjas élt Magyarországon és valamennyiük nő, közölte akkor az MTI. Az adatok szerint, az első három legidősebb asszony 1902-ben született, ami azt jelenti nem él már olyan ember az országban, aki a XIX. században született.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik