Nagyvilág

Hivatalosan egy japán pedagógus a világ legidősebb férfija

A Guinness a 111 esztendős Momoi Szakari nak adta címet, de van nála idősebb ember is.

Momoi Szakari szerdán kapta meg a rekordot igazoló tanúsítványt a Guinness-világrekordok szerkesztőségétől. A korábbi csúcstartó, Alexander Imich júniusban halt meg New Yorkban 111 évesen és 164 naposan. A világ jelenlegi, igazoltan legidősebb embere egy japán nő, a 116 éves Okava Miszao, aki Oszakában él.

Momoi 1903. február 5-én született Fukusima prefektúrában, ahol később tanárként helyezkedett el. A második világháború után a Tokiótól északra fekvő Szaitamába költözött, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig középiskolai igazgatóként dolgozott. A tiszteletére rendezett ceremónián, amelyet a televízió is közvetített, Momoi elmondta, hogy még legalább két évig szeretne élni.

Az idős férfi szívesen olvas, különösen a kínai költészetet kedveli, és a kalligráfia iránt is érdeklődik. Szerinte nincs különösebb titka a hosszú életének, gondozói szerint azonban Momoi korán kel és egészségesen táplálkozik. A férfinak öt gyermeke van és egy tokiói idősek otthonában él.

Japán, ahol jelenleg 54 ezerre rúg a százévesek vagy annál idősebbek száma, a világ leggyorsabban öregedő társadalma, ahol a nők születéskor várható élettartama 86,61 év, míg a férfiaké 80,21 év.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik