Élet-Stílus

Feleségül vette az ápolónőt, aki visszahozta az életbe

A tavalyi bostoni merénylet túlélője ma már hálás a sorsnak azért, hogy az egyik bomba a közelében robbant.

De nem volt ez mindig így. Közvetlenül az áprilisi merénylet után, amikor a kórházban egyik műtétet végezték rajta a másik után, James Costello még úgy érezte, ez volt élete legrosszabb napja. Mint ismeretes, 2013. áprilisában két robbanás is történt az évente megrendezésre kerülő, patinás bostoni maraton célvonalának közelében.

A világ egyik legnagyobb múltjával rendelkező viadalán, amit 1987 óta minden évben megrendeznek tavaly legalább 27 ezren vettek részt. A robbanások miatt hárman meghaltak, köztük egy nyolc éves kisfiú, 260-an pedig súlyosan megsebesültek.

James Costello is a célvonal közelében várakozott aznap délután kettőkor. A két pokolgép robbanása miatt súlyosan megsérült, de még így is szerencsésnek mondhatta magát: egyik végtagját sem kellett amputálniuk az orvosoknak. A Spaulding Rehabilitation Hospitalba került, ahol jó néhány műtét és több hétig tartó rehabilitáció várt rá.

Itt ismerkedett meg a 31 éves Krista D’Agostinoval, az utazó ápolónővel, aki egy különös véletlen folytán épp abban az időszakban dolgozott a bostoni kórházban, amikor James is ott lábadozott. “Rengeteget segített abban, hogy visszataláljak saját magamhoz, hogy elviseljem a fájdalmakat” – mondta Costello, majd hozzátette, néhány beszélgetés után vette a bátorságot, és randira hívta a szép ápolónőt. „Az ártatlan randikból végül mély szerelem lett, amit nem sokkal később lánykérés követett” – mesélte James a New York Daily News című amerikai lapnak.


Képek forrása: Prudente Photography 

A szerelmespár végül idén augusztusban mondta ki a boldogító igent, több mint 160 fős násznép előtt. A helyszínt, a fogadást, a szervezést, sőt még a menyasszony esküvői ruháját is ajándékba kapták olyan jószívű ismeretlenektől, akik így szerették volna leróni a tiszteletüket a merénylet túlélője előtt.

„Megtisztelő, hogy részt vehettem az ünnepség megszervezésében” – mondta Rachael Gross, esküvőszervező, aki azt is elárulta, a pár klasszikus tengerparti esküvőt szeretett volna, mert mindketten nagyon szeretik az óceánt és a homokos partot is. A ceremóniát követő fogadáson egyébként Costello testvére is beszédet mondott, melyben elárulta, a merényletnek köszönhetően döbbent rá arra, mennyire szereti testvérét.

 

A boldog férj az esemény után csak annyit mondott az ABC News riporterének: „Tudom, hogy Krista utálja, amikor ezt mondom, de örülök annak, hogy tavaly felrobbantottak, mert így megismerhettem őt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik