Élet-Stílus

Az internet segítségével jött rá lánya betegségére az anya

Miután az orvos egyszerű fülgyulladással hazaküldte gyermekét, az anya úgy döntött, kézbe veszi az ügyet.

„A legvadabb álmaimban se mertem arra gondolni, hogy egyszer szembe kell majd néznem a legnagyobb félelmemmel” – mondta a 23 éves Michelle Birch a Mirror című brit lapnak azután, hogy kislányát a leukémia egyik agresszív fajtájával diagnosztizálták.

„Senkinek se kívánom azt a pillanatot, amikor az orvosok közölték velem, hogy a négyéves kislányom súlyos beteg, és hogy csak az azonnali, radikális kezelés mentheti meg az életét” – tette hozzá, majd elmondta, azután kezdett aggódni Alia-Grace egészségéért, mikor megtudta, hogy a kicsi a bölcsődében szinte folyamatosan alszik.

„Persze azonnal elvittem őt a háziorvosunkhoz, mert tudni szerettem volna, mi baja. Az orvos azonban elzavart minket azzal, hogy Aliának egyszerű vírusfertőzése van, ami ráhúzódott a fülére. Amikor elmondtam neki, hogy szerintem ennél komolyabb dolog állhat a háttérben, lehurrogott, majd a kezembe nyomta az antibiotikum receptjét és hazaküldött minket.”


Kép forrása: mirror.co.uk 

A kétségbeesett anyuka ezekután úgy döntött, a kezébe veszi az ügyet, és napestig az internetet bújta lánya tüneteivel. Néhány nappal később már biztos volt benne, hogy lánya leukémiás, tünetei ugyanis pontról pontra megegyeztek azokkal a tünetekkel, amelyeket az interneten olvasott. „Rögtön kórházba vittem Aliát, ahol az orvosok néhány egyszerű vizsgálat után igazolták a gyanúmat, és közölték, a kislányomnak agresszív leukémiája van.”

Nem sokkal később megkezdték a kislány kezelését is. „Két éven keresztül kapja majd a sugár- és kemoterápiás kezelést. Sajnos már az első néhány hét után kihullott a haja, ezért, hogy ne érezze magát egyedül, én is leborotváltattam a fejem” – árulta el az édesanya, aki azt mondja, noha sokkolta gyermeke betegsége, igyekszik tartani magát, hogy Alia még csak ne is sejthesse, mekkora veszélyben van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik