Élet-Stílus

Rosszabbul teljesítenek a nők, ha nagy rajtuk a nyomás

Ha stresszes szituációkkal találkozunk a munkahelyünkön, a nők sokkal idegesebbek lesznek, mint a férfiak, és ez természetesen a teljesítményükre is kihat.

Susan R. Fisk, a kutatás vezetője szerint kockázatos szituációnak az tekinthető, melynél nem lehet előre kiszámítani a végeredményt, a képességek és a körülmények együttesen befolyásolják azt, és az eredmény nagyjából ugyanolyan eséllyel lesz pozitív vagy negatív.

Fisk szerint a munkahelyünkön naponta szembesülhetünk ilyen helyzetekkel, például akkor, ha egy új ötletünket osztjuk meg a kollégáinkkal vagy ha jelentkezünk egy olyan feladatra, amelyet korábban még nem csináltunk.


Kép forrása: Thinkstock 

Fisk és csapata több kísérletet is elvégzett azzal kapcsolatban, hogy vajona férfiak vagy a nők kezelik jobban ezeket a helyzeteket. Az első, online kísérletben, 18 és 81 év közötti felnőttek vettek részt. Olyan munkahelyi szituációkba kellett beleképzelniük magukat, melyek kockázatosnak, illetve nem kockázatosnak számítottak. A válaszadóknak el kellett mondaniuk, hogyan reagálnának ezekben a helyzetekben, hogyan viselkednének és miként éreznék magukat. Ezek után egy úgynevezett idegességi tesztet kellett elvégezniük.

Úgy találták, hogya nők 13,6 százalékkal rosszabbul teljesítettek az idegességi teszten azokban az esetekben, ha előtte kockázatos helyzetbe kellett beleképzelniük magukat. A férfiaknál semmilyen különbség nem volt észrevehető. 

Ha kíváncsi a folytatásra, olvassa el a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik