Élet-Stílus

Pislogással diplomázott a lebénult nő

A testébe bezárt agyvérzésen átesett nő csak a szemét és a pár arcizmát tudja mozgatni, de egy különleges számítógép segítségével sikerült diplomát szereznie.

A 30 éves Dawn Faizey Webster 2003-ban, 30 éves korában, két héttel kisfia születése után kapott agyvérzést, ezután úgynevezett bezártság-szindróma alakult ki nála. Ebben az állapotban a beteg tudatánál van, ám szinte minden akaratlagosan mozgatott izma megbénul, kivéve a szem- és néhány arcizmot.

Ókori történelemből diplomázott

A korábban tanárként dolgozó nő felfedezte, hogy szeme és feje finom mozdulataival kommunikálni képes. Ezek után diplomát szerzett ókori történelemből és önéletrajzi kötetet írt – számolt be róla a The Daily Telegraph online kiadása.
Webster 2008-ban kezdte a tanulást, mert elhatározta, nem adja meg magát a kórnak. Az írásban különleges laptop volt segítségére, mely fej- és szemmozdulatait szöveggé formálta. Gigászi feladat volt a diploma megszerzése, mert legnagyobb írási sebessége óránként 50 szó volt, ami azt jelentette, hogy egy háromórás vizsga három hétig tartott.

A nő napi három órán át tanult, a billentyűket és a kurzort feje jobbra vagy balra mozdításával irányította, pislogással ütötte le a betűket. Hat évvel később kitüntetéssel végezte el az Open University kurzusát, most pedig művészettörténeti diplomát szeretne.

“Amint átmentem a vizsgán, boldog voltam és büszke magamra. Elértem a célomat, amiért hat éven át küzdöttem, nem érdekeltek az akadályok, a két tüdőgyulladás vagy a kisebb betegségek” – vallotta a most 42 éves nő.

Amit a betegség meghagyott

“Az agyvérzés után rájöttem, semmiféle fizikai tevékenységre nem vagyok képes. Akkor eldöntöttem, azt fogom használni, amit meghagyott nekem a betegség: az agyamat. Úgy éreztem, be kell bizonyítanom magamnak és mindenki másnak: még mindig én vagyok Dawn” – magyarázta.

A gondok még a várandóssága alatt kezdődtek. A 26. héten kórházba kellett vinni, olyan magas volt a vérnyomása – ez a preeclampsia nevű, akár halált is okozó terhességi szövődmény egyik tünete. Állapota romlott, végül császármetszéssel, idő előtt kellett megszülnie 500 grammnál is kisebb babáját. A vérnyomása magas volt ugyan, de egy héttel később azt mondták neki, hogy rendbe jön. A következő héten azonban a magas vérnyomás agyvérzést idézett elő nála.

Akkori férje, a szülei és a bátyja mindennap meglátogatták a kórházban. Hallotta a hangjukat, de nem tudta jelezni, hogy érti is őket. A körülötte lévők nem érzékelték, tudatánál van-e. Akárhogy próbálta, az ujját sem tudta mozdítani, hogy jelezze a családjának, ébren van.

A helyzet akkor változott meg, amikor apja, aki el sem mozdult az ágya mellől, megkérdezte, hallja-e, és a nő pislogással válaszolt. Hamarosan megkapta a laptopot, amivel már kommunikálni is tudott.

Férje azóta elhagyta Dawn Faizey Webstert, aki ma a szülei házában él. Gondozója a 75 éves édesapja, aki igen büszke lánya teljesítményére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik