Élet-Stílus

Nincs olyan élelmiszer, ami ne lenne génmódosított

Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus a tudomány elkötelezett híve szerint a génmanipulált élelmiszerek ellen tiltakozók közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ami ellen protestálnak. 

Csaknem minden fajta élelmiszer, ami kereskedelmi forgalomban kapható, valamiféle genetikai módosításon esett át, illetve csupán rendkívül alacsony a “vadon” termő növények és emberi fogyasztásra alkalmas, érintetlen genetikai állományú állatok mennyisége – fogalmazott az Egyesült Államokban, illetve az interneten is rendkívüli népszerűségnek örvendő Neil deGrasse Tyson amerikai kutató.

Tyson több ízben szót emelt az evolúciót, illetve a klímaváltozást tagadók ellen, most pedig a génmódosítás mellett szállt síkra. “El vagyok képedve, hogy milyen sokan tiltakoznak a génmódosított élelmiszerek ellen” – jelentette ki a Kozmosz című tévéműsor házigazdájaként is tevékenykedő kutató.

Ez a téma ugyanúgy az emberek félelmeire játszik rá, mint a legtöbb új tudományos vívmány esetében, amiket az emberek nem értenek igazán, illetve nem feltétlenül gondolnak bele egy-egy adott fejlesztés következményeibe, ezért elutasítják azokat. Amit azonban a legtöbb ember nem tud, vagy nem gondol bele, hogy csaknem minden olyan élelmiszer, amit a közértben vásárolunk és emberi fogyasztásra alkalmas, valamiféle genetikai módosításon esett át.


Kép forrása: Thinkstock 

Így kaphatunk például mag nélküli görögdinnyét, de nem kell ilyen messzire menni, hiszen gondoljunk bele, hogy élnek-e vajon vadon tehenek. Általában, tegyük fel magunknak a kérdést az egyes élelmiszerekkel kapcsolatban: “megtalálható ez vajon a vadonban is?”. A válasz az, hogy ha meg is találunk valamit, az nem lesz olyan nagy, olyan édes vagy lédús és lényegesen több magot fogunk benne találni.

Tyson úgy fogalmaz, az emberiség szisztematikusgénmódosításnak vetette alá az összes zöldséget, gyümölcsöt és háziállatot, amelyek az asztalunkra kerülnek. Ezt természetes kiválasztódásnak hívjuk. “Az is génmódosítás, ha egy bővebb termést hozó terményt részesítünk előnyben és azt szaporítjuk. Az emberek az ellen tiltakoznak, hogy ma már ezt laboratóriumi körülmények között is meg tudjuk tenni.”

Még többet szeretne tudni? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik