Élet-Stílus

Tíz évig élt egy szexjátékszerrel a testében

A 38 éves nő most is csak azért ment orvoshoz, mert megmagyarázhatatlan fájdalmak gyötörték.

Látszólag ok nélküli fogyás, kínzó vizelettartási problémák, letargia: ezekkel a tünetekkel ment orvosához az a 38 éves skót nő, akiről nem sokkal később kiderült, egy igencsak rosszul sikerült estének köszönheti egészségügyi panaszait.

Miután orvosai a tünetek alapján nem jöttek rá panaszai okára, az orvosok alapos vizsgálatoknak vetették alá az asszonyt. Bizony meglepődtek, amikor a röntgenfelvételekből kiderült, a titokzatos panaszokat egy, a nő vaginájába szorult idegen test – egy több mint tízcentis szexjátékszer – okozza.


Képek forrása: The Journal of Sexual Medicine 

A neve elhallgatását kérő nőt ezt követően azonnal kiírták műtétre, ahol eltávolították a testéből a szóban forgó „játékszert”. Miután magához tért az altatásból, a nő elmondta, emlékei szerint párjával legutoljára tíz éve használta a most előkerült segédeszközt. Hozzátette, aznap, mikor a játékszer „elveszett”, mindketten túl sokat ittak, ezért nem emlékeztek másnap semmire. Többbek között arra sem, hova tűnhetett a segédeszköz.

 

Az orvosok a biztonság kedvéért elmeorvosi vizsgálatnak vetették alá a skót nőt, elképzelhetetlennek tartották ugyanis, hogy egy ekkora tárgy ilyen sokáig észrevétlen maradhasson. Végül kiderült, a nő a segédeszköz okozta gyulladást leszámítva teljesen egészséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik