Daniele Zullino a Genfi Egyetem addiktológia professzora és az egyetemi klinikák addiktológiai szolgálatának vezetője. A 216 tudományos publikációt jegyző svájci kutató-főorvos a Házipatika.com-nak a függőséggel foglalkozó tudományág világtendenciáról nyilatkozott.
Melyek a legfontosabb trendek az addiktológia világában, és milyen folyamatok zajlanak Európában?
Daniele Zullino: Két tendenciát minden bizonnyal megállapíthatunk. A fogyasztásnál távolodunk attól, hogy valaki csak egyetlen szert használjon, egyetlen dologtól váljon függővé. Nincsenek már alkoholfüggők, heroinfüggők, kokainfüggők. Mindez más termékekkel, sőt az internettel keveredik, alig-alig találunk például “tiszta heroinfüggőket”. Ezzel párhuzamosan alakul át a kezelés is: már nem az alkoholt vagy a drogokat kutatjuk, hanem a függőséget mint jelenséget. Mindez a neurobiológia legújabb felfedezésein alapszik. Évtizedek óta tudjuk, hogy az agyban mi és hol játszódik le. Ma viszont már ismerjük a molekuláris mechanizmusokat is. Ez a jövőben ahhoz vezethet, hogy majdnem minden függőségre specifikus gyógyszereket fejleszthetünk ki.
Kép forrása: Thinkstock
Terjed-e a függőség Európában?
D. Z.: Általános tendencia – a Lisszabonban lévő európai kábítószerügyi kutatóközpont adatai szerint -, hogy a heroin használata csökkenőben van. Svájcban is így van ez, de persze regionálisan vannak különbségek. Franciaországban például más a helyzet. Az intravénás droghasználat is visszaszorulóban van Nyugat-Európában. A szintetikus drogok viszont terjednek (Franciaországban inkább, mint Svájcban). Általában az alkoholfogyasztás csökkenőben van, de a skandináv módra, hirtelen nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása (binge-drinking) terjed. Így a probléma nem a májcirrózis, amely az idült alkoholizmus betegsége, hanem az alkoholos kóma, a balesetek, a veszélyes viselkedés, az agresszivitás.
Hogy egy kicsit más területről vett példát említsünk, Magyarországon egyes vélemények szerint a modern antidepresszánsok, a korszerű gyógyszerek megjelenése miatt csökkent az öngyilkosságok száma az elmúlt évtizedekben. Hasonló eredményről lehet-e beszélni a függőség esetében?
D. Z.: Magyarországon régóta nagyon magas volt az öngyilkossági ráta. Az antidepresszánsok alkalmazása tényleg segíthet – ezt svéd kutatások kimutatták. Ugyanakkor a depresszió esetében sokszor van szó arról, hogy nem ismerik fel, és ezért nem kezelik megfelelően. Vagy ha diagnosztizálják, akkor esetleg a páciens nem kezelteti magát. Tehát ha felismerik és helyesen látják el, vagyis a gyógyszereket pszichoterápiával párosítják, akkor viszonylag egyszerű a helyzet. A függőséget nem lehet ilyen pofonegyszerűen kezelni. Ennél komplexebb, bonyolultabb jelenség. Tulajdonképpen egy döntéssorozatról van szó. Először arról kell döntenie valakinek, hogy fogyaszt-e egy adott szert. Ha igen, akkor a következő döntés arról szól, hogy milyen gyakran teszi ezt. Végül a harmadik fázisban, amikor már kialakul a függőség, akkor már nincs szó döntésről. Sőt végül a döntés ellen hat a szer.
Kíváncsi a beszélgetés folytatására? Olvassa el a Házipatika oldalán!
