Élet-Stílus

Így lehet őszre szobatiszta a baba

Honnan tudhatom, hogy a gyerekem megérett a szobatisztaságra? Hogyan segíthetem őt ebben?Ha fölmerültek már benned ezek a kérdések, tippjeinket a segítségedre lehetnek.

A gyerekek nagyjából két-három éves kor körül érnek meg a szobatisztaságra. A textilpelenkák korában, harminc-negyven évvel ezelőtt nem volt ritka, hogy már a másfél évesek is biliztek. A mai kényelmes, eldobható pelenkák világában a szobatisztaságra szoktatás valamelyest kitolódott, ami egyáltalán nem baj, hiszen a kisgyereknek el kell érnie az ehhez szükséges fejlettségi szintet. A túlságosan korai bilire szoktatással anyáink és nagymamáink – akaratukkal ellentétben – a gyerekben szorongást kelthettek, ami egyeseknél akár egész életre kiható székrekedési, székletürítési problémákat okozhatott.

1. Jelzi, ha tiszta pelenkát kér

A pelenkáról leszoktatás legalkalmasabb időszaka a nyár, hiszen a melegben nem kell a kisgyerekről több réteg ruhát lehámoznod. Ha megoldható, akár meztelenül is szaladgálhat az udvarban, és így tapasztalhatja meg a pelenkanélküliség felszabadító érzését. Nagyjából két éves korban a kicsiket már kifejezetten zavarja a nedves vagy kakis pelenka, a legtöbben jelzik, ha cserét kérnek. Amikor ez az időszak elkezdődik, akkor érett meg gyermeked a szobatisztaság elkezdésére. Lényeges, hogy soha ne hasonlítsd másokhoz a gyermekedet. Kutatások szerint a lányok valamivel előbb lesznek szobatiszták, mint a kisfiúk, de még nemeken belül is mutatkoznak eltérések. A lényeg, hogy soha ne legyen kényszer a bilire szoktatás csupán azért, mert a szomszéd kisgyermeke már az. Természetesen a gyerekek télen is leszoknak a pelenkáról, ha kellően érettek rá, ne erőltesd fölöslegesen csak azért, mert most éppen nyár van.


Kép forrása: Thinkstock 

2. Légy kitartó és következetes!

El kell fogadnod, hogy a szobatisztaságra nevelés nem megy egyik napról a másikra, sőt akár hosszú hetekig is eltarthat. A babák életében hatalmas változás a pelenka elhagyása, és egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja érteni, ha elmondod neki, mennyivel kényelmesebb kis alsónadrágot vagy rózsaszínű csipkés bugyit hordani a pelenka helyett. A következetesség azt diktálja, hogy add rá gyermekedre a fehérneműt, de soha ne légy rá dühös, ha nem szól és belepisil. A különbséget érezni fogja, mert a kis alsók nem tartják meg a nedvességet, ennek ellenére előfordulhat, hogy kezdetben azt naponta többször is cserélned kell. Ha elkezdted a szobatisztaságra szoktatást, légy kitartó és következetes, a gyerek előbb-utóbb szólni fog, amikor ingert érez. Bababoltokban kaphatók erre a célra kifejlesztett leszoktató pelenkák, kipróbálhatod azokat is.

3. A visszaesés természetes

Ne keseredj el, ha a gyerek átmenetileg visszaesik, és újra igényli a pelenkázást. A változások a kicsiket is megviselhetik, és könnyen előfordulhat, hogy a már több hete szobatiszta gyerek újra bepisil. Ne csinálj belőle problémát és főként ne büntesd őt ezért. Avisszaesést előidézheti a kistestvér születése, mert ilyenkor a gyerekek még inkább vágynak anyjuk figyelmére, és ezt azzal érik el, ha a kistestvéréhez hasonlóan őket is újra pelenkázni kell. Kibillentheti a gyereket az egyensúlyból, ha bölcsődébe kerül, de felboríthatja a hétköznapokat az is, ha idegen helyre utaztok nyaralni.

Még több tippet szeretne olvasni? Kattintson a Babaszoba oldalára!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik