Régen nyáron nyugi volt. Úgy rémlik. Volt uborkaszezon. Az is hír volt, ami nem is volt hír. Elnyílott a pitypang, megírták. Kinyílott a szégyönvirág, azt is.
Volt a kútban görögdinnye, karéj kenyérrel, vacsorára. Meztélláb. Volt két hét a Balatonon. Meg leállás a gyárban.
Most meg nyár sincs. Megbolondult az időjárás, ingatják a fejüket a nénik a piacon, de én megfogadtam, hogy soha nem mondom majd, hogy bezzeg az én időmben. Meg én egyébként is tudom, hogy nem az időjárás bolondult meg. Ne is mondja, idén még nem aludtunk nyitott ablaknál.
Idén még nem aludtam. Legalábbis úgy érzem magam. Pedig nincs okom rá. Nem kéne, hogy legyen bajom, mégis van. Szédülnek-kavarognak bennem az Orbán Ráhelek, a lex-RTL-ek, a Suárezek és a devizahitelesek. Nem a majmok dobolnak, hanem a Lázár. És Lazaros. A szívbillentyűknél Jon Lordnak van helye, mit keres Steven Segal zenészként egy színpadon?
Összeállt a Fresh.
Szarban a Népszava, a kedves Népszabadság még megírja, hány emberé ez az ország, oszt a Sáling Gergőnek van-e már új állása? Azt, hogy sajtószabadság, még egybeírják? A Hadügyminisztérium már Akarattyán van? Még két-három hét és a Szellő is kimondja, hogy szopás. Önként. Dalolva.
Már megint fel kell háborodni a Facebook miatt és már megint nem tudom, mi a héten a trendi mém, mert ma fél órával később nyitottam ki a laptopot, így nemcsak manipulálva, de frusztrálva is vagyok.
Sok. Besokalltam. Sok a hír. Sok dolog történik. Sok a megosztás. Sok a történés. Mintha ez lenne a negyedik kör a lánchintán. Csak most nincs vattacukor és a nagyseggű Belinda Carlisle sem szól a hangszóróból. Csak a kóválygás maradt meg az émelygő gyomor.
Kovászos uborkaszezont akarok. Ránk férne már, nagyon.
Kéne egy kis nyugi. Minden téren. Szándékosan nem írtam le a front szót.
