„Még most is büszke vagyok rá, hogy a kezemmel átérem a felkaromat” – mondja szemlesütve a 24 éves, friss anyuka, Lisa, aki a napokban a német Bild magazinnal osztotta meg megdöbbentő történetét: kis híján meghalt a várandóssága alatt, mert egyszerűen képtelen volt rávenni magát az evésre.
Mint elmondta, a fejében egy hang szinte szünet nélkül azt hajtogatta „minden falattal csak egyre kövérebb leszel”, épp ezért éveken keresztül szinte alig evett valamit: reggelire joghurtot, ebédre némi főtt krumplit, míg vacsorára egy kevés gyümölcsöt volt hajlandó megenni. Amikor teherbe esett, kiderült, ennyi tápanyag kevés lesz kettőjüknek. A baba szinte mindent felhasznált a fejlődéséhez, amivel életveszélybe sodorta anyját és saját magát is.
Kép forrása: Thinkstock
A fordulópont Lisa várandósságának 29. hetében következett be, amikor a fiatal nő szülési fájdalmakat kezdett érezni, így, hogy megmentse gyermekét, saját undorát legyőzve, úgy evett meg egy tál krumplisalátát, hogy aztán nem hányta ki. „Ekkor döntöttem úgy, hogy a gyermekem érdekében legalább napi 1500 kalóriát enni fogok” – mesélte Lisa, aki közvetlenül a szülés előtt se nyomott többet 50 kilónál.
A kismama terve bevált: a terhesség ezt követően problémák és komplikációk nélkül zajlott, Lisa a kiírt időpontig hordta gyermekét, aki végül május 3-án született meg, teljesen egészségesen. „Továbbra is gyötör a bűntudat, ha eszem, de eszem, legalább napi 1500 kalóriát, sőt néha még egy kis süteményt és pizzát is, mert tudom, hogy Leninek szüksége van rám” – mondta az édesanya, aki arra is nagyon büszke, hogy képes úgy megszoptatni lányát, hogy jóllakjon.