Élet-Stílus

Kárász Robi helyett inkább ufóknak szül

A TV2 műsorvezetője leghűségesebb rajongójának nem jött össze a tévésztárral a vágyott megtermékenyítés, szerinte azonban a földönkívülieknél kelendő volt a méhe – derül ki a Borsból.

Kiss Aranka Kárász Róbert leghűségesebb rajongójaként lett híres, amikor tavaly a TV2 műsorvezetőjének szeretett volna gyereket szülni. Aranka készségének úgy tűnik, híre ment az univerzumban is, és egy nap idegen civilizáció követei látogatták meg – derül ki a Borsból.

„Egyik délután sétálni mentem, tájképeket akartam csinálni. Az erdőben váratlanul egy aranyló csészealjat pillantottam meg. Amikor lefényképeztem, a vaku fényére hirtelen felemelkedett – emlékezett vissza Aranka. – Az volt az érzésem egész éjszaka, hogy nem hozhatom nyilvánosságra a képet, éreztem, tudnak minden mozdulatomról. Amikor mégis meg akartam tenni, a számítógépem leállt.”

Amikor másnap visszament az erdőhöz, váratlanul feltámadt a szél, ő pedig lemerevedett. Mint meséli, csak az agya működött. A kérdései csak a gondolataiban jelentek meg, válaszokat egy mellette hirtelen felbukkanó, szürkés-zöldes lény adott neki: „Ne félj, nem bántalak, csak szépen egyenletesen lélegezz! Három nap múlva visszajövünk hozzád, bárhol leszel, megtalálunk. Csak elvisszük a mintát, amit a méhedbe tettünk. Sok, apró (emberi nyelven) ufóbébid lesz egy távoli bolygón” – közölte az idegen Arankával, amit a nő az interneten is megosztott.

A kiválasztott a Borsnak azt is elárulta, hogy a találkozás során a jobb füle rejtélyes módon meg is pörkölődött.

Egy földönkívüli, bizony, félelmetes tud lenni

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik