Élet-Stílus

25 év házasság után válniuk kell, mert testvérek

Mivel csecsemőkorukban ugyanaz a nő szoptatta őket, a bíróság érvénytelenítette a házasságukat.

Hiába a huszonöt együtt töltött, boldog év, a hét közös gyerek, egy szaúdi házaspár kénytelen mindennek ellenére különválni. Az otthonukban, Rass városában működő bíróság ugyanis erőszakkal és a beleegyezésük nélkül érvénytelenítette a házasságukat, és kimondta a válásukat, mondván a férj és a feleség valójában testvérek – számolt be egy helyi lapra hivatkozva az Emirates 24/7 című szaúdi lap.


Nincs választásuk, válniuk kell
Kép forrása: Europress

A lap cikkéből kiderült, a bíróság megdönthetetlen bizonyítékokkal rendelkezett arról, hogy a férjet és a feleséget csecsemőkorában ugyanaz a nő szoptatta. A bíró szerint ez a tény testvérekké tette őket, így a házasságuk érvénytelen. Al Watan a bíróság képviseletében elmondta: „Hivatalosan is szétválasztottuk azt a férfit és a nőt, akiről a tárgyalás alatt bizonyíthatóan kiderült, hogy ugyanaz a nő táplálta őket.”

Az Iszlám tanai szerint a nő, aki egy gyermeket szoptat – még ha a gyermek biológiailag nem is az övé – a gyermek édesanyjává válik, gyermekei pedig a kicsi testvérei lesznek. Al Watan hozzátette, az ítéletet a szaúdi mufti, Abdul Aziz Al Shaikh sejk is támogatta, aki a szaúdi iszlám legmagasabb rangú tisztségviselője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik