Élet-Stílus

Térden állva könyörgött fájdalomcsillapítóért a nagymama

Hiába volt kórházban, a család szerint senki nem vette komolyan a nő tüneteit. Két nap múlva meghalt.

Az eset még április végén történt Nagy-Britanniában, az Észak-Staffordshire-ben lévő egyetemi kórházban. A 45 éves Margaret Lambertyt családja vitte a kórházba, miután az asszony napok óta hasfájásra panaszkodott, és szerették volna, a tüneteket egy orvos is megvizsgálja. Ám hiába került még időben kórházba, az ellátás hiányosságai miatt két nap múlva meghalt egy kezelhető vérrög miatt.

Margaret családja jelenleg pert fontolgat, meggyőződésük ugyanis, hogy a kórház személyzete figyelmen kívül hagyta a nagymama súlyos állapotát, napokig váratták át, miközben nem végezték el rajta azokat a rutinvizsgálatokat, melyekkel megmenthették volna az életét. Mint kiderült Margaret a kórházba magával vitte a korábbi leleteit, többek között azt a jelentést is, melyben orvosa leírta, betegének komoly hajlama van a vérrögképződésre, emiatt mindenképpen javasolja az alapos kivizsgálását.

Csakhogy az egyetemi kórház munkatársai ezekkel a bizonyos vizsgálatokkal nem siettek. A család elmondása szerint a négygyermekes anyát napokra egy félreeső szobába dugták, ahol aztán rá sem néztek, még akkor sem, amikor Margaret fájdalomcsillapítóért könyörgött. A helyzet annyira súlyos volt, hogy a fájdalomtól megzavarodott asszony egy alkalommal a kórház folyosóján, térden állva vonszolta magát a nővérpulthoz, hogy gyógyszerért könyörögjön.

A megdöbbentő esetről fénykép is készült. Az utolsó, Margaret halála előtt.


Kép forrása: Daily Mail

„Jól emlékszem arra az esetre” – kezdi az asszony egyik lánya, Laura – „Anyám megkért, hogy menjek el a nővérpulthoz és kérjek tőlük fájdalomcsillapítót, mert szenved. Így is tettem, ám a pultnál elutasító választ kaptam: azt mondták most sok a dolguk, de később hozzák a gyógyszert. Amikor visszamentem anyámhoz, és elmondtam neki a rossz hírt, anyám a földre vetette magát, és a padlón csúszott a pulthoz. Rettenetes volt az egész.”

Margaretet akkor egy férfi ápoló segített visszavinni a szobájába, aki nem sokkal később morfiumot is adott a fájdalomra. Másnap – két nappal azután, hogy kórházba került – Margaret állapota rohamosan romlani kezdett, és az intenzívre került. Este tíz után nem sokkal többszörös szervi elégtelenség miatt meghalt. Csak a boncoláskor derült ki, hogy állandó fájdalmait és halálát egy a hasában kialakult vérrög okozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik