Élet-Stílus

Szexuális úton is terjedhet a prosztatarák

Nemi kapcsolat útján terjedő, gyakori parazita is okozhatja a betegséget – állítják kaliforniai kutatók egy tanulmányban.

A Kaliforniai Egyetem kutatói emberi prosztatarák-sejteket vizsgáltak laboratóriumi körülmények között, és azt találták, hogy a világon talán leggyakoribb, szexuális úton terjedő fertőzése, a trichomoniasis elősegíti azok növekedését. A két kór közötti kapcsolat megerősítéséhez azonban még újabb kutatások szükségesek, mondták el a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) tudományos folyóiratnak.

A trichomoniasis becslések szerint világszerte 275 millió embert fertőz meg, és ezáltal az egyik leggyakoribb, nem vírus okozta, szexuális úton terjedő betegség – hívta fel a figyelmet a BBC. A fertőzött sok esetben semmiféle tünetet nem tapasztal, így nem is tudja, hogy a parazita befészkelte magát a szervezetébe.

Előfordulhat azonban, hogy az érintettek viszkető, kellemetlen érzést tapasztalnak nemi szervükben, égetést vizelés vagy ejakuláció után, illetve kellemetlen szagú folyás is jelentkezhet.

Bár a brit rákkutatók szerint a kaliforniai vizsgálat eredménye nem meggyőző, nem ez az első eset, hogy kapcsolatot találtak a trichomoniasis és a prosztatarák között. Egy 2009-ben elvégzett vizsgálatból kiderült, hogy a prosztatarákos férfiak negyedénél jelentkeztek a trichomoniasis tünetei, és az érintettek esetében valószínűbb volt az áttétek kialakulása.

A prosztatarák a leggyakoribb rákos megbetegedés a férfiak körében, Nagy-Britanniában például kilencből egynél jelentkezik valamikor élete folyamán. Elsősorban a hetven éven felülieket érinti, és bár a kutatók még nem tudják pontosan, hogy mi okozza, az biztos, hogy bizonyos genetikai veszélyt is hordoz, mert gyakran egy család több generációját is érinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik