Élet-Stílus

Állva kell enniük a diákoknak egy középiskolában

Az ebédlőben lévő székek eltávolításával kényszerítették gyorsabb étkezésre a tanulókat.

A kínai Liaoning tartományban található középiskolában fél éve kénytelenek az oda járó diákok az asztalok mellett állva elfogyasztani ebédjüket, miután az iskola vezetése az összes széket eltüntetette az ebédlőből – jelentette a Shanghaiist. Az erről készült fényképen jól látni, hogy a tanulók szorosan egymás mellett állva, néhányan a magas asztalra támaszkodva eszik meg az ebédet.


Állva kénytelenek enni a diákok a középiskolai menzán, hogy gyorsabban végezzenek
Fotó:Shanghaiist

Az iskola vezetése azzal magyarázta döntését a székek eltávolításáról, hogy így egyszerre több diák tud étkezni. Valamint azzal, hogy állva esznek, „rá vannak kényszerítve” arra, hogy gyorsabban egyenek, és gyorsan elhagyják az étkezdét, ahova hamarabb be tudják engedni a többi tanulót. És azt is állították, a diákoknak több idejük van a pihenésre, ha gyorsan megebédelnek, valamint azt is, hogy állva enni jót tesz az emésztésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik