Belföld

Nem lesz kenőmájas és csokis piskóta a menzán

Iskolai-menza(1)(960x640).jpg (Menza, Iskola, Közétkeztetés)
Iskolai-menza(1)(960x640).jpg (Menza, Iskola, Közétkeztetés)

Kevesebb sót, cukrot és zsírt, de több fehérjét, zöldséget és gyümölcsöt esznek majd a gyerekek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelettervezete szerint tiltólistára kerül többek között a cukor, a zsíros tej, a hagyományos só, a kenőmájas, a rántott hús és a csokis piskóta is – számol be a Magyar Hírlap.

A lap írása szerint a Magyar Közétkeztetők Szövetsége támogatja a tárca tervét. Tettinger Antal, a szervezet elnöke a lapnak elmondta: közös érdek, hogy a rászorulók asztalára egészséges ételek kerüljenek.

A rendeletet kísérleti jelleggel néhány helyen már bevezették, Tettinger Antal szerint így a hatálybalépés előtt kiküszöbölhetők az esetleges hibák.

Ahogy arról a Hír24 is beszámolt, idén tavasszal készült el a közétkeztetésről szóló jogszabálytervezet. Ebben előírják, hogy a különböző korcsoportoknak mennyi a naponta szükséges energiabevitel, és részletezik, hogy a különböző korcsoportok étrendjének milyen arányban és módon kell tartalmazni húst, tejterméket, zsiradékot, cukrot, gabonaalapú élelmiszert, zöldséget és gyümölcsöt.

panel management

Ajánlott videó

Olvasói sztorik