Élet-Stílus

Lebénult a gyomra, öt éve egy falatot sem evett

A 19 éves lány imádott enni, ám ritka betegsége miatt hosszú évek óta csak az orrán keresztül teheti.

“Néha, amikor elég erősnek érzem magam, még odaülök a családdal az ebédlőasztalhoz, hogy legalább az érzést ne felejtsem el” – kezdi szomorúan a 19 éves brit kamaszlány, Ayllah-Beau Foley, akinek ritka betegsége miatt öt éve tiltották meg orvosai, hogy akár csak egyetlen falatot is egyen.


Kép forrása: The Daily Mail

A rémálom, melyből a fiatal lány azóta nem tud felébredni, egy osztálykirándulás után kezdődött. “Annyira izgatott voltam, hogy Indiába mehetek. Semmi mással nem foglalkoztam. Aztán amikor hazaértünk, kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben velem. Állandó hányinger és fejfájás gyötört, és néha a hasam is fájt. Azt hittük egyszerű ételmérgezés, de mivel még napok múlva is szenvedtem, végül orvoshoz mentünk.”

Csakhogy az orvosi segítség sem jelentett azonnali megoldást a problémára. Senki sem tudta mi baja a lánynak, ezért egyik orvostól a másikhoz küldték, míg végül hosszú hónapok eredménytelen vizsgálódásai után kiderült, Ayllahnak súlyos gasztroparézise van, egy olyan betegsége, ami miatt a gyomra izmai nem működnek megfelelően. “Amikor az orvosok elmondták, hogy a gyomrában lévő izmok gyakorlatilag lebénultak, és nem továbbítják az elfogyasztott ételt a belek felé, sokkot kaptam” – meséli a kamaszlány édesanyja, majd hozzáteszi, fogalma sem volt róla, hogy ilyesmi egyáltalán létezhet.

Az igazán rossz hír pedig csak ezután jött: nincs gyógymód. Ayllah az elmúlt öt évben számtalan kezelést kipróbált, de semmi sem segít, így azóta kizárólag egy olyan csövön keresztül tud enni, ami a tápanyagot egyenesen a véráramba juttatja. “Naponta 14 órán keresztül kapnia kell a tápanyagot, hogy életben maradjon” – mondja az édesanya, majd hozzáteszi, a szíve szakad meg, amikor látja, hogy lánya a betegség miatt szinte el sem hagyja az ágyát.

“Azt szeretném, ha létezni egy gyógymód, ami segít rajta” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik