A szobában félhomály. Az egyik falnál kandalló, szemben vele pianínó. A falon újságcikkek, térkép, könyvek. A sarokban avíttas íróasztal. A másik sarokban pedig egy kínzókamra.
És visszaugrunk az időben 126 évet.
Hasfelmetsző Jack „utolsó vágásán” járunk. A kínzókamrában egy fiatal nő sikoltozik. Jack koporsóba zárta áldozatát, a koporsó felett pedig vasdárdák vannak, hatpercenként ereszkednek lejjebb és lejjebb. Csapatunk feladata, hogy egyrészt kiszabadítsuk a jajongó leányt, másrészt saját magunkat is kimentsük Jack csapdájából.
A saját magunk alatt ötfős csoportunkat értem, van köztünk titkosügynök, médium, újságíró, szabadkőműves professzor és rendőrnyomozó. A Hasfelmetsző a Tarot kártya úgynevezett Nagy Arkánum lapjai alapján 22 csavaros feladvánnyal teszi kockára az életünket. Szó szerint: ha ugyanis nem oldjuk meg másfél óra alatt a rejtélyeket, akkor ránk gyújtja az egész szobát.
Kicsit később kiderül, hogy meghaltunk-e mind.
De addig is pillantsunk rá madártávlatból a mostanság egyik legnépszerűbb városi szórakozási formára, a szabaduló szobákra. Budapesten gombamód szaporodnak az olyan interaktív játékok, amelyekben különböző feladványokat kell megoldani és így kell kijutni egy zárt helyiségből. Általában belvárosi pincékből alakítják ki őket, összehordott bútorokkal, kemény fejtörőkkel. Láttam már köztük nagyon jót, némileg összecsapottat is, de olyan kidolgozottat és hangulatosat, mint a hasfelmetszős, még soha.
Ennek a szobának a kialakítása sokszor annyi időbe és pénzbe került, mint egy átlagos szabadulós játéké. A „Hasfelmetsző Jack – Az utolsó vágás” ötletgazdája egy remek figura, Imre Márk, aki újságíró, hobbitörténész, és ez a harmadik szoba, amit tervezett. Csillogó szemmel mesél a legbonyolultabb kooperatív játékokat is megszégyenítő szörnyszülöttjéről. 9 hónapig készítette a játékot, több millió forintba került a korhű helyiség kialakítása. Az egészet egy számítógép vezérli, és eddig 1 (azaz egy) csapatnak sikerült úgy kijutni a szobából, hogy a koporsóba zárt áldozat is túlélte.
Nem mi voltunk azok.
Ennek ellenére is szerettük. Íme, néhány vélemény a Jack által felgyújtott Hír24-csapat játékosaitól:
Adél, a médium:
„Maga a játék igazi flow-élményt jelent. Teljesen kiszakít a hétköznapokból, maradéktalanul feloldódsz benne, totálisan elvész az időérzékelésed. És nem utolsó sorban remek agytorna, fejleszti a kooperatív készséget.
Amikor lejárt az idő, én személy szerint nem is azt sajnáltam, hogy vereséget szenvedtünk, hanem azt, hogy vége lett a játéknak, és kimaradtunk egy csomó fejtörőből.”
Csilla, a nyomozó:
„Kikapcsol, gondolkodtat, csapatot kovácsol és megizzaszt – egyszerre. A másfél óra úgy elrepül, hogy észre sem veszi az ember; esze ágában sincs abbahagyni, kutakodna, nyomozna tovább, miközben ki sem lát a fejéből, úgy elvarázsolták a rejtvények, és a szoba korhű hangulata.
Olcsóbban kijön, mint egy mozijegy ára, és nagyobb élményt nyújt, mint egy „A” kategóriás hollywoodi film.”
Viktor, az újságíró:
„Nagyon tetszett, hogy mindegyik játékos különböző karaktereket formálhat meg speciális tulajdonságokkal, ami valóban hozta a társasjáték feelinget. Én túlságosan is belegabalyodtam a mellékküldetésembe, amivel rengeteg időt pazaroltam.
Az idővel pedig takarékoskodni kell, mert bár a rejtvények alapvetően nem bonyolultak, pörgetni kell a megfejtésüket, a kapott másfél óra ugyanis egyáltalán nem sok. Emiatt a sztoriban sajnos nem lehet annyira elmerülni, hiszen képtelenségnek tűnik például végigolvasni az összes újságcikket a falon vagy átlátni a nyomozás minden szálát. A játékosokra nehezedő nyomást is lehetne még fokozni egy-két extra hanghatással, mert a nagy jövés-menésben fel sem tűnt, hogy Jack foglya időközben elhalálozott – ahogy egyébként később mi is.”
Zsani, a szabadkőműves professzor
„Összességében nagyon tetszett. A szoba részletgazdag, élethű, nem olyan szedett-vedett, padlásról összehordott, mint sok más szabadulós játéknál. A sztori szépen ki van bontva, a fejtörőket is nagyon kreatívnak találtam. Jó, hogy külön karakterek vannak, az pedig külön öröm, hogy a saját rejtvényemet sikerült megfejtenem.
Bár soknak tűnhet a másfél óra, de egyrészt nagyon hamar elmegy, másrészt olyan sokrétű a sztori és olyan sok szálon fut, hogy nagyon könnyű elveszni benne és nehéz eldönteni mire fókuszálj: egyáltalán nincs idő arra, hogy minden újságcikket elolvass, minden részletet megfigyelj. Ha elszöszölsz egy feladattal, vagy rossz vonalon indulsz el, nagyon sok időt el tudsz vesztegetni, és ha nem vigyázol, közben a háttérben valaki csendesen elhalálozik.
Bevallom, ez utóbbi miatt van egy kis lelkiismeret-furdalásom.”
