Élet-Stílus

Újabb állatkert ölt egészséges állatkölyköt

Az intézmény vezetősége azért altatta el a teljesen egészséges bocsot, mert az apa agresszív volt a kölyökkel.

“Ezzel próbáltuk megkímélni a bocsot a további bántalmazástól” – áll a berni Dahlholzi Állatkert hivatalos közleményében, ami azt magyarázza, miért volt szükség arra, hogy elaltassanak egy teljesen egészséges medvebocsot.

Az állatkert a szülőket, Mashát és Mishát még 2009-ben kapta ajándékba, az akkori orosz elnöktől Dimitrij Medvegyevtől, az állatoknak pedig azóta több kölykük is született, ám mindegyik idő előtt elpusztult. Amikor Masha idén két bocsot is a világra hozott, a gondozók bíztak benne, hogy a kicsik elérhetik majd a felnőttkort.

Csakhogy, amikor a bocsok 11 hetesek lettek, a gondozók észrevették, hogy a hím medve, Misha agresszíven viselkedik velük. Az egyik kicsit az állatkert látogatóinak szeme láttára tépte szét. A vezetőség az esemény miatt úgy döntött, a másik bocsot inkább elaltatják, hogy elejét vegyék annak, hogy az apaállat bántsa őt. A bocs aki a Baby Bear Four nevet kapta, a napokban kapta meg a halálos injekciót.

Hasonlóan a koppenhágai állatkerthez, ami egy teljesen egészséges zsiráfborjút lőtt agyon, és boncolt fel a látogatók szeme láttára, a svájci állatkert is rengeteg támadást kapott az állatvédőktől. Ők azt kifogásolták, a gondozók miért nem különítették el az apát már akkor, amikor észrevették, hogy agresszíven viselkedik. Az állatkert vezetése azzal védekezik, hogy egy ilyen lépés maradandó nyomot hagyott vona Mishában, és kihatott volna a további viselkedésére.

Az állatkert a közeljövőben ivartalanítani fogja Mashát, hogy ne lehessen több kölyke – áll még a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik