Élet-Stílus

Harckocsikkal támad a Bátor Tábor

Egy-egy pillanatra Blaskó Péter, Elek Ferenc és pár páncélozott jármű is feltűnik abban a kis reklámfilmben, amit a beteg gyerekeknek szervezett Bátor Tábor kampányához készíttetek, hogy kiderüljön kik is az igazi bátrak.

Országosan elismert színművészek szerepelnek Paczolay Béla Bátrak című rövidfilmjében, amely a a daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás kezelésével foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány felkérésére készült, és az 1 százalékos adománygyűjtési akciójukban debütál.

A jótékony célú filmben olyan színészek vállaltak szerepet, mint Blaskó Péter, Elek Ferenc, Bata Éva, Telekes Péter, Kis Bernadett és Péter Kata. Paczolay Béla rendező karrierje egyik legnagyobb kihívásának nevezte a forgatást – derül ki az alapítvány közleményéből.

A forgatáshoz a Honvédelmi Minisztérium jóvoltából a Magyar Honvédség biztosított járműveket. Kun Szabó István dandártábornok szerint “ez a film jó példája a haditechnika legbékésebb célú felhasználásának”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik