Belföld

Megúszhatja a furikázást az alapítvány elnöke

Gyermekrak-Alapitvany(960x640)(1).jpg (gyermekrák alapítvány)
Gyermekrak-Alapitvany(960x640)(1).jpg (gyermekrák alapítvány)

Nem vizsgálja a rendőrség Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnökének száguldozását a villamossíneken, mivel eddig még nem érkezett feljelentés az ügyben. A sofőr egyébként megígérte, többet nem csinál ilyet.

Mint arról korábban beszámoltunk, videóra vették, ahogy a budai házától reggelente egy gyerekmentő autó viszi munkába a Gyermekrák Alapítvány elnökét. A sofőr a villamossíneken és a buszsávban is közlekedik, ha kell, megkülönböztető jelzéssel, kikerülve ezzel a dugót.

Ám nemcsak a mentő helytelen használatával és magas költségével kell elszámolnia Baloghnak. A Gyermekrák Alapítvány az 1 százalékos felajánlásoknak hála évi 250-300 millió forintból gazdálkodik, amelyből a daganatos gyerekeket gyógyító hálózat az elmúlt két évben összesen 16 millió forintot kapott, az alapítvány számláján pedig 850 millió forint áll felhasználatlanul.

A Rákóczi téren lévő Egészségcentrumra – a Blikk információi szerint – 51 millió forintot költöttek. „A centrum üzemeltetési költségeibe tartozik többek között az informatikai rendszer és az adatbázis kezelése, a gyerekeknek kiküldött utalványoknak is hatalmas a bank- és postaköltsége, de a telefon, az internet és az áram is ebbe tartozik. Ezeket a könyvvizsgáló is ellenőrzi” – magyarázta a horribilisnek tűnő költségeket a napilapnak dr. Rudi László, az alapítvány könyvelője.

Tagad, és kikéri magának

Balogh István egyébként tagadta, hogy magáncélra használná a mentőautót, holott három napig figyelték és videózták közlekedési szokásait az Index újságírói. Az alapítvány elnöke a Hír24-nek szerdán azt mondta, hogy a mentőautó az ingatlanján parkol ingyen és néha a sofőr mellé beszáll utasnak.

A Gyermekrák Alapítványnak nem ez az első botránya. 15 évvel ezelőtt az derült ki, hogy teljesen jogtalanul gyűjtöttek szja-felajánlásokat. Két évvel később pedig az APEH azt állította, hogy 127 millió forintnyi adományból csak 800 ezer forintot költöttek azokra, akiknek gyűjtöttek. Egy évvel később az adóhatóság 102 millió forintot követelt vissza tőlük.

Olvasói sztorik