Élet-Stílus

Hét dolog, amit mindenképpen el kell kezdeni 30 után

Egy korábbi randiguru gyűjtötte egy csokorba azokat a dolgokat, amiket jó időben elkezdeni.

Biztos önök is emlékeznek még arra a hetvenes ír származású nagypapára, aki alig pár héttel a halála előtt papírra vetette öt unokájának, mi az a néhány fontos dolog, amit az élettől megtanult. Az eredetileg szűk közönségnek szánt levél hamarosan bejárta az egész internetet, mert olyan hasznos és fontos igazságokról írt, amit a család mindenkivel meg akart osztani.

Kicsit hasonló lesz ez a most következő gyűjtés az egykori randigurutól, Mark Mansontól, aki ma már profi bloggerként és motivációs terapeutaként keresi a kenyerét. A lista, ami azt gyűjti össze, mik azok a fontos dolgok, amiket érdemes már rögtön a harmincadik születésnapunk előtt elkezdeni, Manson harmincadik születésnapjának köszönheti létrejöttét.

A blogger ezalkalomból gondolt egyet, és arra bíztatta 37 évnél idősebb, állandó olvasóit, írják meg azt, mai fejjel mit tanácsolnának harminc éves önmaguknak. Manson saját bevallása szerint 600-nál is több levelet kapott, ám ami ennél is meglepőbb volt, hogy a tanácsok nagyrészt mindenkinél hasonlóak voltak. Íme:

Már most kezdj el a nyugdíjas évekre spórolni!

A beérkezett levelek között ez volt az egyik leggyakrabban ismétlődő tanács. Annyira gyakori – írja Manson -, hogy szinte minden egyes levélíró megemlítette. Ez a bizonyos “spórolás” többféle formában is megjelenhet, így például abban, hogy pénzügyileg addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér, és nem verjük magunkat hitelekbe, vagy ha mégis, úgy nem halmozzuk ezeket. Érdemes megnézni mire költünk és abba is – mondja a szerző -, hogy mibe fektetünk. Amit nem értünk, arra nem érdemes pénzt áldozni.


Képek forrása: Thinkstock

Kezdj el egészségesen élni!

“A szervezetünk nem egyik napról a másikra fog lerobbani. Nem, dehogy. Lassanként, hosszú évek alatt, anélkül, hogy igazán észrevennénk. A harmincas évek azért nagyon fontosak az egészségünk szempontjából, mert sokat tehetünk azért, hogy lelassítsuk az öregedésünket. És ezt a tanácsot már csak azért is érdemes komolyan venni, mert olyan emberek mondják, akik túlélték a rákot, a szívrohamot, a stroke-ot…”

Koptasd le azokat, akikkel nem érzed jól magad!

“Tanulj meg nemet mondani olyan embereknek, olyan programokra, melyek nem tesznek hozzá az életedhez” – idézi a szerző egyik levélíróját, a 37 éves Hayley-t. És, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban? Ne viselj el senkit és semmit, aki vagy ami nem jó hozzád. Ne viseld el őket, csak a pénz, vagy a régi emlékek miatt, vagy csak azért, mert nem akarod őket megbántani.

Légy jó azokhoz, akik törődnek veled!

“Becsüld meg a hozzád közelállókat. Nagyon is. Mert az életben visszanyerhetsz elvesztett pénzt, visszakaphatsz elvesztett munkát, de időt ahhoz nem, hogy bepótold, amit egykor elmulasztottál” – írja a 41 éves Anne.

Nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz! Koncentrálj az igazán fontos dolgokra!

“Amikor fiatalok vagyunk, rengeteg álmunk/vágyunk/megvalósítandó célunk van. Persze, hiszen azt hisszük, miénk a világ minden ideje. Ezt a hozzáállást azonban érdemes megváltoztatni, és kiválasztani egy-két igazán fontos célt, hogy minden erőnkkel képesek legyünk arra összpontosítani, annak a megvalósításán dolgozni, ami igazán fontos.”

Merj kockázatot vállalni!

“Nincs is annál rosszabb, mint amikor életünk végén azzal kell szembesülni, mi mindent NEM tettünk meg, csak mert féltünk…”

Ne felejts el tanulni!

A legtöbb fiatal beleesik abba a hibába, hogy miután munkát talált elfelejt tovább fejlődni. Azt mondják, túlságosan sok a dolguk ahhoz, hogy önmaguk fejlesztésére is időt szánjanak. Pedig a folyamatos tanulás, a testi és lelki fejlődés elengedhetetlen ahhoz, hogy később is frissek és aktívak maradhassunk.

És mindezek mellett fontos az is, hogy elég időt töltsünk és megbecsüljük a családunkat, és persze saját magunkat is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik