Élet-Stílus

Guruló kocsi elé vetette magát a bátor anya, hogy megmentse gyerekeit

Ha az asszony nem ugrott volna az autó elé, hogy feltartóztassa, akkor az a benne ülő ikrekkel egyenesen az autók közé gurul.

„Két választásom volt: vagy én sérülök meg, vagy az ikreim” – mondta közvetlenül az eset után az ijedt, 22 éves massachusettsi édesanya, Mindy Tran. „Az egész azután történt, hogy kiszálltam az autóból, hogy bezárjam a garázst” – emlékszik vissza könnyek között, majd hozzáteszi, mikor hátrapillantottam, akkor láttam meg, hogy az autó gurulni kezdett. Egyenesen a feljáró végén lévő forgalmas utca irányába.”


Képek forrása: The Daily Mail

Az ijedt nő nem is gondolkodott, amikor az autó után vetette magát. „Tudtam, hogy meg kell állítanom, különben a hátsó ülésen rekedt gyerekeim megsérülnek.” A nő, ahogy próbálta megállítani az autót, végül a kerekek elé esett, ám testével lelassította annyira, hogy a kiabálásra érkező szomszéd behúzhassa a féket.

Az eset után Mindyt kórházba kellett szállítani, mert a térde csúnyán megsérült. Valószínűleg hónapokig nem tud majd járni, de nem bánja. „A gyerekeim az életem. Belehaltam volna, ha bármi bajuk történik” – mondta, majd hozzátette, a sérülés miatt nem aggódik, sőt biztos benne, hogy hamarosan újra járni fog majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik