Élet-Stílus

A halál küszöbéről mentették meg az afgán házi oroszlánt

A kabuli állatkert fogadta be azt az oroszlánt, amelynek gazdája egy márványpalota teraszára vette meg magának, de nem bírta a havi 1000 dolláros fenntartást. A túlélő az afgán állatkert 2002-ben elpusztult legendás oroszlánja után a Mardzsan nevet kapta.

Egy gazdag építőipari vállalkozó vásárolta meg az oroszlánt múlt tavasszal 20 ezer dollárért (4,5 millió forint), és a belvárosban álló márványpalotája teraszán helyezte el. A fejlődésben lévő fiatal nagymacska gondozása, a táplálékának szánt hús, a rá vigyázó őr bére és az állatorvosi költségek legalább havi 1000 dollárjába (225 ezer forint) kerültek az üzletembernek, aki szemmel láthatólag elszámolta magát a sajátos házi kedvenc tartásával. Az állatvédő szolgálatok októberben igen rossz állapotban találtak rá az állatra.

Mardzsan igazi túlélő

“Válságos volt az állapota. A pusztulás küszöbén volt, nem tudott járni, a fejét sem tudta felemelni” – mondta el Abdul-Kadir Bahavi állatorvos. – “Nem tudtuk, túléli-e egyáltalán. Végül sikerrel jártak a fáradozásaink, ma már egészséges, szeret játszani, és úgy gondolom, szeret bennünket”.

A nagymacskát Mardzsannak nevezték el a kabuli állatkert egykori híres oroszlánja emlékére. Mardzsan az afgán alkalmazkodóképesség jelképe volt, miután túlélte a szovjet inváziót, a polgárháborút és a tálib rezsimet. Az 1976-ban született néhai oroszlán fél szemére meg is vakult, amikor egy férfi gránátot dobott rá, miután a ketrecébe merészkedő fivérét megölte. 2002-ben pusztult el.

A most egyéves ifjabb Mardzsan világhírű lett, miután az AFP francia hírügynökség egyik újságírója felfedezte az üzletember palotájának tetején.

A tálibok 2001-es bukása után dollártízmilliárdok érkeztek segély formájában Afganisztánba. Néhány afgán ezt kihasználva hatalmas vagyonra tett szert, és fényűző életet él a világ egyik legszegényebbjének számító, ma is háború tépte országban.

Naponta nyolc kiló húst eszik

Miután ifjabb Mardzsant kimentették a divatos Tajmani negyedben élő gazdája házából, öt hónapos rehabilitációs programban vett részt, amelyben masszázstól kezdve fizikoterápián át sokféle kezelésben részesítették.

Ma naponta nyolc kiló húst eszik meg, pontosan délután ötkor – mondta ápolója, Kurban Ali. Az afgánok rövidesen láthatják is Mardzsant, aki egy Kína által adományozott nőstényoroszlánnal közös lakhelyen él.

Az állatkert vezetői oroszlánnászt szeretnének, de erre kevés az esély. “Mardzsan ivarképes, de a nőstényoroszlán 15 éves és két súlyos műtéten esett át, attól tartok, túl öreg már” – sajnálkozott Abdul-Kadir Bahavi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik