Élet-Stílus

Személyes túravezetőt kapnak a Hajdúszoboszlóra látogatók

Ingyenes, tematikus városnéző séta vált elérhetővé Hajdúszoboszlón az Iphone és Androidos mobiltelefonokkal rendelkező látogatók számára. A szolgáltatás 2013 novemberétől működik – írja a város honlapja.

A Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft a városnéző sétákat az egyik legnépszerűbb mobil alkalmazás, a PocketGuide túravezető szoftver használatával hozta létre, amely egy többszörösen Innovációs Díj nyertes, GPS alapú okostelefon-alkalmazás.

A program a helyi érdekességeket kiemelve valódi idegenvezetőként kalauzol végig a városon, a legfőbb nevezetességeket mutatja meg és bennfentes információkkal szolgál a közkedvelt helyekről.

Az alkalmazás jelenleg 5 kontinens, több mint 100 városában érhető el és globálisan, több mint 3 millió felhasználóval rendelkezik.

Hajdúszoboszlón két útvonal járható be a szoftver navigálásával, amely az iránymutatás mellett magyar és angol nyelven bővebb információval is szolgál a helyi épített örökségekről, látnivalókról és szórakozási lehetőségekről. Az alkalmazás az okostelefonok mellett tableteken is használható.

Hajdúszoboszlón a két tematikus túraútvonal közül mindenki kedve szerint választhat, melyek közül az egyiket követve a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum járható körbe, míg a másik útvonalon haladva a program virtuális idegenvezetője a város főutcáján vezeti végig a látogatót.

A program egyszeri letöltéséhez szükséges csak internet kapcsolat, ezt követően, a túra során, internet nélküli üzemmódra tervezték az alkalmazást, így a felhasználóknak például nem kell a roaming adatforgalmi díjat fizetniük.

A Hajdúszoboszlóra látogatók internet elérési igényeire és az alkalmazás használatának megkönnyítésére még egy fejlesztést valósított meg a helyi turisztikai szervezet: ingyenes Wifi elérési lehetőséget biztosít a látogatók számára egész évben, a város turisztikai központjában, a Szent István Parkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik