Élet-Stílus

Alig harminc perc telt el a lánykérés és az esküvő között

A meghívott vendégek, sőt, még a későbbi tanúk is azt hitték, egyszerű szülinapi bulira hivatalosak.

Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor a születésnapi összejövetel néhány szempillantás alatt először eljegyzési partivá, majd később lakodalommá avanzsált. Mindezt alig harminc perc leforgása alatt.

Michael Clark és menyasszonya, Fay Brazendale ugyanis úgy döntött, ha egyszer már házasodásra adták a fejüket, akkor a szervezéssel nem szeretnének hosszú hónapokig bajlódni. „Azt akartuk, hogy a mi nagy napunk más legyen. Hogy olyan legyen, mint a megismerkedésünk, kiszámíthatatlan, meglepő, mint egy forgószél.” Nos, a terv sikerült…


Gyorsan letudták – Képek forrása: Ayesha Rahmann Photography

Amikor Michael előbukkant a Faynek szánt szülinapi tortával, még senki sem gyanakodott, ám amikor váratlanul térdre ereszkedett választottja előtt, egy pillanatig mindenki egyszerre tartotta vissza a lélegzetét. Hát még akkor, amikor a friss menyasszony közölte, itt és most tartják az esküvőjüket is.

„A ruhákat titokban vettem meg anyukámmal. Szerencsére pontosan tudtam mindegyik koszorúslányom méretét. Nem úgy Michael, aki igencsak sokat dolgozott, mire kinyomozta a fiúk méretét” – nyilatkozta később nevetve Fay.

A rapidlagzit egyébként Fay főnöke, Julie szervezte, aki elárulta, 20 éves esküvőszervezői pályafutása alatt még egyszer sem volt rá példa, hogy az eljegyzés és az esküvő között ilyen rövid idő teljen el.

Önök hallottak már hasonlóról? Mit szólnak az ötlethez? Írják meg a véleményüket kommentben!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik