Nyilván tisztában vagyok vele, hogy hazánkban senki nem fogyaszt egészségtelen, félkész ételeket, mindenki tudja, mi fán terem, egyben zsigerből elutasítja a transzzsírt és soha nem kerül magyar konyhaasztalra E-től hemzsegő zacskós porokkal elkészített tepsis egytálétel. És persze mindenki őstermelői piacon vásárol aranyos fejkendős nénikéktől, akiken vagy nájlonotthunka van dzsörzé kardigánnal vagy rokolyás szoknya és szakajtóban hozta a két tucat tojást, amit a kotlós direkt erre az alkalomra tojt. Valamilyen rejtélyes oknál fogva azonban jópár multi is megél ebben az országban, szóval, itt az ideje, hogy hogy elmondjuk, be szabad menni a szupermarketbe is, mert a kaja iszonyú drága és nem mindegy, hol költünk nagyon sokat.
Ezt leírom még egyszer, mert máshol nemigen látnak ilyet: iszonyú drága a kaja és nem mindegy, hol költünk nagyon sokat.
Én még emlékszem, mekkora bizalmatlanság fogadta a német multikat, volt nagy ajvékolás, hogy a német ipar szemetét a magyar emberrel etetik meg és szörnyűség meg skandallum, és a magyar kisvállalkozó meg is dögölhet. Aztán még hallottunk mindenféle rabszolgatartásról és munkáltatói visszaélésekről, persze külföldön, de ez már nem vert akkora visszhangot, talán, mert a magyar ember megszokta, ha a főnöke másfél kiló húst kér hétvégére, azt saját kezűleg vágja ki magából és mosolyog hozzá. Meg elég sokan álltunk már kórházi kezelés alatt, ami kis hazánkban az emberi méltóságtalanság intézményesített csimborasszója. Miután nagy ívben tojtunk arra, hányszor mehet ki pisilni a kasszírnő a műszak alatt, szépen besétáltunk a Lidl-be és az Aldiba is, először hűvös távolságtartással, hogy pár hét múltán szemrebbenés nélkül verekedjünk össze, majd tépjük ki visítva a banyatankos nyugdíjas néni kezéből az utolsó zacskó likőrrel töltött húsvéti tojást. Vagy akármi mást, ami akciós.
Fotók: Kummer János
Mint a Schaffhauzen
Semmit nem bíznak a véletlenre, megy minden, mint a Schaffhauzen: mindkét helyen kétszer van akcióváltás egy hét leforgása alatt. Emellett minden héten más élelmiszerek akciósak, és vannak hétvégi árcsökkentések is. Ha ez nem lenne elég, vannak tematikus hetek, és egyéb akciók (pl. a hónap termékei), magyarul, ha minden nap kétszer mennénk, se lenne garancia arra, hogy semmiről nem maradunk le. A cél természetesen ez: minél többször térjünk be, mert ha benn vagyunk, költünk is. És fordítsanak le nekünk még akárhány, a vásárlási szokások befolyásolását taglaló külföldi cikket unatkozó újságírók, mondjanak akármit a brit tudósok, tegyenek akárhány tükröt a zöldségstand fölé, hogy az áru többnek látszódjék, minket ez hidegen hagy, mint ahogy a kassza elé halmozott mütyürkék és apró csokoládék tömkelege is: minket, magyarokat az akció hoz lázba. Ha valami olcsóbb, vagy kettőt kapunk egy áráért, akkor kiver a víz, megremegnek az orrcimpák és kell!!! üzemmódba kapcsolunk. Akkor is, ha utána morgunk, mert nem férünk el a hazacipelt hipótól és másfél év múlva még mindig van a színtelen cipőpasztából.
A Lidl most újított: végre van húzós kosár, nem kell a böhöm kocsival szerencsétlenkedni. Kellemes újítás, hogy előre figyelmeztet egy búgó hangú csaj a hangszóróból, ha újabb kassza nyílik, így már nem kell megvadult mamutcsordaként, fiatal apukák tornacipős lábán keresztülgázolva elfoglalni a hármas pénztárt, hanem sikerül egészen européer módon. Be is véstem újabb két piros pontot. A harmadikat azért, mert a Mi Lidlink (tudom, hogy mindenki Lidinek hívja, de van a családban Lídia, emiatt nem áll a számra, a Lidli egy kompromisszumos megoldás) bejáratánál egész télen (és most is) cserepes és vágott virágok fogadtak, jó érzés a színes tarkabarkára belépni, tényleg elfelejtem, hogy szürke az ég és hideg van, azt pláne, hogy most beléptem a gonosz multihoz, aki a forintjaimat akarja és ki is zsigerel úgy, hogy észre sem veszem. A tarkabarka után meg is érkezünk a MiLidlink másik fő erősségéhez: a pékárukhoz. A Lidl ebben egyértelműen veri az Aldit. Mind a választék, mind a minőség terén és árban is. A helyben sütött pékáru illatával akkor kipipáltuk a pszichológiát is: a finom illattól éhesek leszünk, éhesen többet pakolunk a kosárba, ennyi a titok. Aztán ott vannak a Jókenyér termékei (ezek kaphatóak CBA üzletekben is). A jó kenyér az a termék, ami miatt a vásárló akkor is odaszokik egy-egy üzletbe, ha amúgy be sem tenné a lábát.
A Lidl gyümölcs- és zöldségstandja szintén jobb, mint az Aldié. Nagyobb a kínálat, szebb az áru és néhány forinttal olcsóbb is. Sokkal látványosabb akciói vannak, az elmúlt hetekben volt vödrös narancs, pirosalma (így, ezzel a szóval), vöröshagyma vásáruk, de hetekig lehetett náluk jó áron licsit venni és a krumpli is szebb. Mindig van friss fűszernövény, magvak kilóra és nemrég biotermékeket is árulni kezdtek. Ez engem nem hoz lázba, de tudom, sokakat igen. Ide csütörtökönként érkezik hal: import tálcás pisztráng és pontyszeletek. Tavaly néhány alkalommal volt lazac is, idén még nem találkoztam vele. Az Aldiban viszont jóval több fagyasztott halat találunk. Garnéla karika, tőkehalfilé, lazac, kagyló, hekk törzs mindig van, ide ezekért érdemes benézni.
Azért nem fenékig tejfel
A Lidliben mostanában meglepően jó húsok vannak, árulnak nyulat és kacsát is. Csirke- és sertéshúsból nagyobb itt a választék, a hét bármely napján tudunk darált húst venni, jó áron. Ám az egyéb húskészítmények versenyét az Aldi nyeri: jó sok felvágott közül választhatunk, nemcsak import, de több magyar termék is van a polcokon. A virsli mindkét helyen jó, az Aldiban találunk nürnbergi grillkolbászt és bajor kolbászt is. Mindkét helyen nagy választékban találhatunk jégkrémet, dobozos fagyit, jó minőségben, jó áron. Fagyasztott pizzával és krumplival nem élek, fagyasztott zöldségeket a Lidl-ben, gyümölcsöt nagy ritkán az Aldiban szoktam venni, de ez, azt hiszem, inkább egyéni nyavalya, mint minőségi- vagy árkérdés. Az Aldiban nagyobb a választék tisztítószerekből, itt a legolcsóbb a vattakorong, a Lidliben viszont olcsó és jó minőségű a papírszalvéta. Az időszakos dekorációs termékeket a Lidliben szeretem jobban és veszem is őket, az ilyen jellegű termékek az Aldiban jóval kínaiabbak és meglehetősen túlárazottak. Apropó, túlárazott termékek!
Mindkét helyen árulnak de luxe kategóriába sorolt termékeket, az Aldi itt néhány alkalommal kissé túlárazta magát, főleg az édességekkel, de láttam a Lidl-ben is nevetséges áron luxusterméknek kikiáltott szép csomagolású semmit, masnival átkötve. Mindkét üzlet erőlködik a borokkal, de ez inkább a mókás kategória, mint a „beugrom és veszek valami jobb bort a vacsorához” kategória. Ha rám hallgatnak, legyen inkább több sajt és ha már mindketten megvesznek a háziasszonyokért, akkor legyen mondjuk állandóan kókusztej, meg kezeletlen héjú citrom és olajokból több fajta.
Aki totojázik, könnyen pórul jár
Hogy gépeket hol veszünk, szinte mindegy: akár a körfűrészt, akár a lombszívót bátran megvásárolhatjuk, minőségre és árra ugyanaz. Nem kell különösebben bátornak lenni, ezek a termékek elég jók, persze nem nagyüzemi használatra vannak tervezve, hanem háztartási igényekre. Ám ahogy autót sem tudunk venni magunknak, mert nem tudjuk felmérni, mire van szükségünk, nekünk kisgépekből is a Makita kell, mert az évi két nyiszinyiszihez, amire használni fogjuk, elengedhetetlen ez a minőség. Amire érdemes figyelnünk: a Lidlis akciós termékek nem nagy számban érkeznek, van, ami másnap délután már elfogy, ezzel szemben az Aldi az akció lejárta után is polcon hagyja a termékeket. Persze ez a saját tapasztalatom, ám tény, hogy ősszel majdnem lombszívó nélkül maradtunk. Itt még nem volt, ott már elfogyott.
Ruhákat nem nagyon mertem még venni, ami van, azzal meg vagyok elégedve: a spagettipántos Lidlis trikóm elnyűhetetlen, a pamut leggingsem is. Van egy fekete garbóm, attól viszketek, de ezt tudjuk be egyedi hisztinek és még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy mire odaértem, a szürke plüss szabadidő ruhából csak egy darab XXL-es maradt. A kislányunk Aldis harisnyanadrágja is jól bírja a négykézlábazást, nem pölyhös, nem fakult ki. A ruhák a Lidlben olcsóbbak, az Aldiban viszont nagyobb a választék, bár az egyéb termékeket elnézve néha olyan érzésem van, mintha a kilencvenes évek elején azokat a bizonyos prospektusokat lapozgatnám, ahol a kínai fagolyó üléstől a Magic csodaragasztón keresztül az automata vízadagolós virágállványig bezárólag minden kapható volt és még levakarhattuk a lóherét is a plusz nyereményért.
Persze mindkét helyen van xilit és csökkentett szénhidráttartalmú kenyér, mert az igényekhez, ha lassan is, de alkalmazkodni kell. Végül is, néhány éve van már Magyarországon mascarpone is. Egy szó mint száz, ha engem kérdeznek, Lidli. Mert a hétközi ’beugrom a boltba’ vásárlásokat mára már szupermarketben intézzük és mert a csúnya multi jó áron jó árut ad. Mert számomra otthonosabb, és kicsit jobban sikerült az én félmagyar-féleurópai igényeimhez szabni. És a MiAldinkban valami oknál fogva mindig olyan hideg van, hogy majd’ befagy a fenekem.