Élet-Stílus

Mit tud a Facebook a szerelmi életünkről?

A közösségi háló kutatói folyamatosan figyelik és elemzik a szívünk rezdüléseit.

Hogy a statisztika unalmas lenne? Nem feltétlenül. Akkor meg főleg nem, ha az adatok elemzője történetesen a legnagyobb közösségi oldal, és minket vizsgálva jutott következtetésekre. A Facebook Data Science, (Adattudomány) nevű oldalán tette közzé a felhasználók szerelmi életével kapcsolatos felfedezéseit. Lássuk mit tudtak meg!

Nyáron szép a szakítás

Az adatelemzők azt vizsgálták, hogy mikor változik a felhasználók állapota „kapcsolatban”-ról „egyedülálló”-ra. Úgy tűnik, hogy ősszel és télen fázunk, és jó valakihez odabújni, még akkor is, ha a kapcsolat történetesen nem tökéletes. Tavasszal lesz mindenki szerelmes, úgyhogy nyárra sokkal több szakítás esik, mint a többi évszakra. Ehhez valószínűleg a nyári szünet, a fülledt vakációk, a kalandvágy és persze a túl sok/túl kevés együtt töltött idő is hozzájárulhat.

  • A korral, egyre kevésbé számít a kor


  • Egy másik kutatás során a partnerek közti korkülönbséget vizsgálták. Egyrészt kiderült, hogy az idősebb pároknál egyre nagyobb korkülönbség a jellemző, másrészt pedig a homoszexuális pároknál valószínűbb, hogy az egyik fél jóval, akár tíz évvel is idősebbb.

  • Szakítás után mellettünk állnak az igaz barátok. Meg a pletykafészkek.

  • Amikor eljön a pillanat, amikor valaki állapota „egyedülálló”-ra változik, az üzenetváltásai, és a posztja mennyisége ugrásserűen növekszik. Ez azt jelenti, hogy ismerőseink, amint meglátják az állapotváltozást, kezüket-lábukat törve jönnek segíteni – vagy legalább a szaftos részleteket próbálják meg kipuhatolni.

    Kevesebbet beszélünk, ha összejöttünk, de az legalább cuki

    A legtöbb energia mindig arra megy el, hogy összejöjjünk valakivel. a flörtölés időszakában, rengeteget posztolunk egymás falára, ám amint benyomjuk a „kapcsolatban” gombot, ami akár az első csók virtuális megfelelője is lehet, alaposan elcsendesedünk. Lehet, hogy a bűvös státuszváltás után a párok egyre kevesebbszer gondolnak egymásra, vagy csak lelazítanak az áhított cél elérése után. De az is lehet, hogy csak, egyre kevésbé szalon- és Facebook fal-képesek a gondolataik.

    A kevesebb azonban néha nem csak több, hanem jobb is. A posztokban megjelenő pozitív érzelmeket vizsgálva a Facebook kutatói azt tapasztalták, hogy miután kapcsolatba kerültek a vizsgált alanyok, sokkal több pozitív érzelmet kifejező szót (például boldog, szeret, kedvel, stb.) használtak a megnyilvánulásaikban. Röviden: boldogabbak lettek.

    Ajánlott videó

    Olvasói sztorik