Élet-Stílus

Íme, a vizsla, aki munkát talált gazdájának

Demény, az ország első számú vizslabloggere addig kampányolt, míg célt ért. Sikertörténet következik.

Bizonyára önök is emlékeznek még Deményre, a kötsögre. A négylábú diktátorra, aki első komolyabb interjúját a Hír24-nek adta, és akinek feltett szándéka, hogy országhatáron belül és azon kívül is, minden kutyához eljuttatja a deményizmust. Azt az eszmét, amit mi emberek leginkább úgy ismerünk, hogy felelős, szeretetteljes állattartás.

Azóta Demény bizony igen sok mindent letett az asztalra: többször is összehívta virtuális, egyre csak növekvő falkáját, hogy együtt sétáljanak, szívhez szóló történeteivel számtalanszor ríkatta meg állandó olvasóit, és ha mindez nem lenne elég, karácsony előtt ráadásul egy komoly összeget is összekampányolt „töpirevalóból”, amivel a Futrinka utca Kutyavédő Egyesület rászoruló védenceit támogatta.


Nem hiába ugatott
Fotó: Kummer János

December közepén azonban jött a hír, hogy Deményék bajban vannak. Vagyis egész pontosan arról, hogy „éhen fognak halni”, Demény gazdija, Judit ugyanis elvesztette az állását. Szerencsére csak egy hónapot kellett várni, hogy a diktátorvizsla blogján örömhírt olvashassunk a témában:

„Nemrég kétségbeesetten panaszkodtam, hogy éhen fogunk halni, és hát még mindig közel állunk hozzá…Maxnak szinte a bordái is látszanak, csak Gazdi dagadt még mindig. Nagyon sokan írtatok, olyanok is, hogy el sem hinnétek, és Gazdi -mikor összekapta magát, és felkelt végre a kanapéról – válaszolt is nagyrészt mindenkinek. Akinek meg nem, attól én kérek elnézést, ami nem kis dolog.

Ma vasárnap este van, ami mindig nagyon szomorú, még akkor is, mikor másnap ugyanúgy nincs hová felkelni. Ez a vasárnap azonban nem szomorú, hanem izgatott. Én izgulok, hogy mikor lesz már vacsora.Gazdi meg izgul, mert holnap munkába áll.”

Kíváncsi az egész történetre? Szeretné tudni, végül ki hallgatta meg Demény segítségkérését? Olvassa el a folytatást Demény, a kötsög blogján!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik