Az alig 35 éves Beverley Pickorerről első ránézésre senki sem mondaná meg, hogy még csak a harmincas évei közepén jár: a négygyermekes asszony bőre papírvékony lett, a belei megdagadtak, fogai kihullottak, emellett állandó rohamok gyötrik. Mindezt a végső stádiumú májcirrózis – köznapi nevén májzsugor – miatt, ami a mértéktelen ivás miatt alakult ki nála.
Teljesen felemésztette függősége
Képek forrása: The Daily Mail
Beverley 31 éves párja elmondása szerint már 20 éves kora előtt masszív alkoholistának számított: tinédzserkorában kezdett inni, hogy átvészelje a rengeteg szerelmi csalódását. Alkoholista lett, naponta átlagosan 30-40 doboz sört ivott. Mikor megismerte Anthonyt, egy napja körülbelül így nézett ki: miután felkelt, már nyitotta az első dobozt – ami a férfi szerint olyan volt neki, mint a tea. Ezt követően, még a délelőtt folyamán legurított több mint 20 dobozt, hogy aztán elmenjen a kocsmába, ahol meg se állt 10-15 dobozig.
Amikor a Daily Mail riportere arról kérdezte Anthonyt, miért nem próbált meg közbelépni, amikor még lehetett és miért nem vitte elvonóra szerelmét, a férfi azt válaszolta: „Az ivászat már akkor az élete része volt, amikor megismertem és az évek során olyasvalamivé vált, amihez hozzászoktam. Mivel úgy hittem, szüksége van erre, nem foglalkoztam vele.”
20 éves korára már masszív alkoholista volt
Nos, Beverley végül annyit ivott, hogy kórházba került, ahol tudatták vele, hogy halálos beteg: a mája teljesen tönkrement. 35 évesen reménye sincs arra, hogy meggyógyuljon, az intézet pedig, ahol ápolják, most azt is kénytelen volt megtagadni, hogy Anthony hazavihesse Beverley-t, hogy otthon halhasson meg. Mint mondták, az asszony állandó orvosi felügyeletre szorul, az otthoni ápolása megoldhatatlan.
Beverley négy egészséges gyermeke már évek óta nem él a nővel, mindannyiukat állami gondozásba vették.