Élet-Stílus

A nagymamák puszilgatása károsítja az unokák egészségét

Nagyipuszi 2 (nagyszülők, unoka, puszi)
Nagyipuszi 2 (nagyszülők, unoka, puszi)

Persze, hogy egy brit tudós derítette ki ezt is, de azért lehet, hogy jobb félni...

Sokakkal megesett az gyermekkorukban, hogy nem akaródzott megpuszilni az egyik idősebb rokont, a szülők pedig erősködtek, hogy így illik. Lucy Emmerson, az Egyesült Királyság Szexuális Nevelés Fórumának koordinátora szerint ez akár kifejezetten káros is lehet – számol be a Daily Mail. A hölgy a Fórum online havilapjában fejtette ki a nézeteit, amelyek azonnal felháborodást eredményeztek. Emmerson ugyanis a legfrissebb, szexuális szokásokkal kapcsolatos statisztikák elemzésében jutott el oda, hogy a gyerekeknek mihamarabb meg kellene tanulniuk a beleegyezés fogalmát illetve azt, hogy nem muszáj mindenbe belemenniük. Szerinte ennek a folyamatnak a része az is, amikor a gyerekek megtapasztalják, hogy mivel kapcsolatban dönthetnek. A hölgy azzal érvelt, hogy már a kicsiket is hozzá kell szoktatni a gondolathoz, hogy a testük kizárólag hozzájuk tartozik, és egyedül ők határoznak arról, hogy kivel, mikor és hogyan kívánnak fizikai kontaktust teremteni.

Emmerson szerint ha a gyermek nem szeretné megpuszilni az idősebb rokont, barátot, nem szabad erőltetni, helyette viszont érdekes alternatívákat javasol: a kicsik például adhatnának pacsit, hinthetnének csókot a levegőbe, vagy egyszerűen integethetnének, és reményei szerint ezzel elejét vehetnénk annak, hogy a jövőben bárki is szexuálisan kizsákmányolja a felnövekvő generáció tagjait.

A különböző családtámogató szervezetek azonnal támadásba lendültek. Egyrészt, mondják, nincs bizonyíték arra, hogy tényleg könnyebben kihasználható lesz az a gyermek, aki akarata ellenére hajlandó megpuszilni a nagymamáját. Margaret Morrisey, a Parents Outloud családvédő csoport képviseletében nevetségesnek nevezte Emmerson ötleteit. Szerinte „a szülők elég értelmesek ahhoz, hogy tudják, mi a jó a gyereküknek. A Szexuális Nevelés Fórum el akarja venni az összes emberséget és kedvességet a gyermeknevelésből, és ez nagyon szomorú. Ha egy gyerek nem tanulja meg, hogyan mutassa ki a szeretetét a családja iránt, akkor igen nehéz dolga lesz tinédzserként és felnőttként.

Ön mit gondol? Mi legyen, ha a gyerek nem akar puszit adni? Írja meg kommentben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik