Élet-Stílus

Öngyilkos lett, mert nem tudott szoptatni

szoptatás (szoptatás)
szoptatás (szoptatás)

Hiába volt két alkalommal is kórházban a problémával, az ápolónő tíz héttel a szülés után öngyilkos lett.

Amikor a 39 éves Joe Bingley és férje, Chris megtudta, hogy két vetélés után az asszony ismét gyermeket vár, mindkettőjükkel madarat lehetett volna fogatni. Nem gondolták ugyanis, hogy valaha szülők lesznek. 9 hónap elteltével, februárban Joe egy egészséges kislánynak adott életet és úgy tűnt minden rendben van. Senki sem gondolta volna, hogy 10 héttel a szülés után Joe véget vet életének.

A gondok néhány héttel a szülés után kezdtek jelentkezni: Chris felesége egyre nyugtalanabb lett, sokszor sírt, mint kiderült azért, mert nem tudta rendesen szoptatni a gyermekét, Emilyt. Az asszony szervezete nem termelt elég tejet, a kislány pedig folyton sírt és sokat fogyott. A férj elmondása szerint az asszony annyira kétségbeesett emiatt, hogy kénytelen volt a problémával egy orvost is felkeresni. Joet befektették a kórházba, ahol az orvosok megpróbáltak segíteni neki, amikor kiengedték Joe valamelyest nyugodtabb volt.


Képek forrása: The Daily Mail

Csakhogy néhány hét múlva a probléma újra jelentkezett, és az asszony újra kórházba került. A konzultációk során kiderült, súlyos szülés utáni depresszióval küzd, csakúgy, mint korábban az édesanyja és a testvére is. “Már csak a kórtörténete miatt is komolyan kellett volna venni Joe problémáit” – mondja a megtört férj, aki azóta peres úton próbálja megtalálni a felelőst felesége haláláért.

A depresszió miatt az asszonyt pszichológushoz küldték, aki antidepresszánst írt fel, és azt javasolta Joenak, hogy ahelyett, hogy kórházba vonulna, otthon próbáljon szembenézni a problémájával. A tápszeres táplálást azért nem javasolták az asszonynak, mert nem kérte. Ekkorra a helyzet már rendkívül súlyos volt: az asszony a sógornőjének többször azt mondogatta, hogy legszívesebben leugrana egy szikláról, vagy nekivezetné az autóját egy falnak.

A felírt gyógyszerek egyáltalán nem használtak, a halála előtti napon Joe összeomlott idegileg. Órákon át zokogott a nappali padlóján férjének, aki épp aznap kért hosszabb szabadságot, arról, hogy rossz anya, hogy a lányának nincs rá szüksége. Chris lefektette, azt hitte sikerült megnyugtatnia és bízott benne, hogy ha néhány hétig felesége mellett lesz, az segít majd a depresszión.

Másnap reggel azonban arra ébredt, hogy az asszonynak nyoma veszett. Mint később kiderült, Joe hajnalban, a család tudta nélkül felöltözött, a közeli pályaudvarra ment, ahol egy érkező gyorsvonat alá vetette magát. A férj még a mai napig sem tudta feldolgozni a tragédiát, úgy véli, az orvosoknak észre kellett volna venniük, hogy felesége segítségre és állandó felügyeletre szorul. Történetüket azért osztotta meg, hogy másokkal ez ne fordulhasson elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik