Élet-Stílus

Megtaláltuk a világ legszebb fenekét

A fenék tulajdonosa amerikai, 20 éves, és ki hinné: rengeteget edz, hogy formában tartsa kerek hátsóját.

Bárhova megy, mindenhol felismerik és még Rihannát is a rajongói közt tudhatja az a New York-i lány, aki minden bizonnyal jó eséllyel pályázna a világ legszebb feneke címre is. A 20 éves Jen Selter napjában többször is posztol formás idomairól 1,3 millió követőjének az Instagramon. “Az arcomról csak ritkán teszek közzé képet, mert az egyáltalán nem érdekli őket” – meséli tapasztalatait a lány, akit hamarosan olyan világmárkák kerestek meg ajánlatukkal, mint a Nike vagy a Lululemon.


Képek forrása: Facebook / Jen Selter

Jen egyébként 2012 márciusában regisztrált az Instagramom, azóta tölti fel a testéről készült képeket. Először nem hitte, hogy ekkora siker lesz, ám amikor meglátta, hogy egyre többen osztják meg a képeit, belehúzott és rövid idő alatt milliónál is több követőre tett szert.

“Amikor a 300 ezredik követő csatlakozott hozzám, egymás után kerestek meg a legnagyobb cégek, hogy reklámszerződést kössünk. Végül egy ásványvizet és egy táplálékkiegészítőket forgalmazó céggel állapodtunk meg, aminek a szóvivője lettem” – mondja, ám arról nagyvonalúan hallgat mindezért mennyi pénzt kap. “Összegről nem szeretnék beszélni, de sokat elárul, ha elmondom, a szerződések miatt döntöttem úgy, hogy nem megyek egyetemre, inkább az edzésre és a rajongóimra koncentrálok. A számításaim szerint ugyanis egy frissen végzett diplomás hallgató se keres annyit, mint én.”

Jent egyébként kommentben többen megvádolták azzal, hogy a fenekét nem az edzés, hanem a plasztikai sebész formázta, ám a lány tagad. Mint mondja, az orrán kívül egy testrészéhez sem nyúlt sebész.

És a bónusz, egy több mint két perces videó arról, hogyan edz Jen:

Önöknek mi a véleménye? Tényleg Jené a világ legszebb feneke? Írják meg nekünk kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik